A piac még mindig emészti a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és szövetségesei – együttesen OPEC+ néven ismert – múlt heti döntését, amikor bejelentették, hogy napi 2 millió hordóval csökkentik az olajkitermelési célokat. A recessziós félelmek hatása viszont erősebbnek tűnik, mint a Szaúd-Arábia által elrendelt termeléscsökkentés.

Brent nyersolaj határidős jegyzése 2,94 dollárral, azaz 3,1 százalékkal csökkent, és 91,63 dolláron állapodott meg hordónként, míg az amerikai West Texas Intermediate (WTI) nyersolaj határidős jegyzése 3,50 dollárral, azaz 3,9 százalékkal 85,61 dollárra esett – összegezte a Reuters.

A Brent és a WTI kontraktusok pénteken a pozitív és a negatív tartomány között ingadoztak, de a héten 6,4 százalékos, illetve 7,6 százalékos csökkenésben voltak.

Már látszódnak a recessziós félelmek

Az amerikai maginfláció 40 év óta a legnagyobb éves növekedést könyvelte el, ami megerősítette azokat a nézeteket, amelyek szerint a kamatlábak hosszabb ideig magasabbak maradnak a globális recesszió veszélye mellett. A következő amerikai kamatdöntés november 1-2-án esedékes. Az amerikai fogyasztói hangulat októberben folyamatosan tovább javult, de a háztartások inflációs várakozásai kissé romlottak. A kérdés, hogy a Federal Reserve erre milyen lépést tart indokoltnak.

A fogyasztói hangulat javulását negatívumként értékelik, mert ez azt jelenti, hogy a Fed-nek meg kell törnie a fogyasztók lelkesedését, és jobban le kell lassítania a gazdaságot, és ez a dollár erősödését és az olajpiacra gyakorolt lefelé irányuló nyomást okozta" - mondta Phil Flynn, a chicagói Price Futures Group elemzője.

Kína, a világ legnagyobb nyersolajimportőre ismét a koronavírus-járvány fellángolásaival küzd. Az ország fertőzési mértéke világviszonylatban kicsi, de ragaszkodik a teljes területi lezárásokra építő zéró-covid politikához, amely megbénítja a gazdasági tevékenységet, így pedig csökkenti az olajkeresletet is.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtökön csökkentette az idei és jövő évi olajkeresletre vonatkozó előrejelzését, figyelmeztetve egy esetleges globális recesszióra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!