Az Opus Global Nyrt. közvetett, 51 százalékos tulajdonában álló RM International Zrt. az egyik tagvállalata annak a magyar-kínai vegyes konzorciumnak, amely a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztését végezheti. A modern logisztikai folyosó magyarországi szakaszára a MÁV Zrt. (15 százalék) és a Kínai Népköztársaság (85 százalék) által létrehozott, Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. írt ki pályázatot, amelyen a CRE Konzorcium nyerte el a megbízást.

A háromtagú konzorciumban a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és a China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft. képviseli a kínai állami vasúttársaságot. Az R-Kord Kft., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. közös leányvállalataként működő RM International Zrt. pedig az Opus Global Nyrt. érdekeltsége - tette közzé a BÉT honlapján az Opus Global Nyrt.

Az RM International Zrt. 50 százalék, míg két kínai partnere együttesen további 50 százalék-os arányban vesz részt a konzorciumban, melynek megfelelően a felek a vállalási díjból is ebben az arányban részesülhetnek. Így az Opus Global Nyrt. leányvállalatának - árfolyam függvényében - 295 milliárd forint bevételt hozhat az öt évre tervezett nagyberuházás.

Még várnak a kínai hitelre

A cég felhívta részvényesei figyelmét arra, hogy a beruházásnak feltétele a finanszírozás rendelkezésre állása, amelyhez a magyar állam és a kínai Eximbank közötti hitelszerződés megkötése szükséges. A hitelmegállapodás ugyanis - a CRE Konzorcium nyertes ajánlata alapján megkötött szerződéstől függetlenül - hatással lehet a vasútvonal tényleges megvalósulására, így a munkálatok 2019 harmadik negyedévére tervezett kezdési időpontjára. A hitelkérelmet a magyar kormány nevében a Pénzügyminisztérium már benyújtotta a Kínai Eximbanknak.

A megállapodás értelmében a CRE Konzorcium a Budapest (Soroksár) és Magyarország déli vasúti határállomása (Kelebia) közötti szakaszon tervezheti és építheti meg a közlekedési nagyberuházást. A jelenleg jellemzően egyvágányú, 150 kilométer hosszú vasútvonal teljes egészében felújítandó, állapota helyenként kritikus, utoljára az 1960-as években korszerűsítették. A közlekedés biztonsága érdekében a MÁV a teljes meglévő szakaszon korlátozni kényszerült a vonatok sebességet.

Ezek a munka részletei

A korszerűsítés részeként a meglévő és a teljesen új második vágányt egyaránt 160 km/órás engedélyezési sebességre és emelt (225 kN) tengelyterhelésre építik ki az úgynevezett 60-as sínrendszerrel az állomásokon kívüli nyílt szakaszokon. A teljes szakaszon alkalmassá teszik a biztosítóberendezéseket az emelt sebességre és az egységes, európai vonatbefolyásoló rendszer (ETCS L2) használatára. Szintén átépítik a felsővezeték-hálózatot, és az emelt terhelés, illetve a kétvágányúsítás miatt a vasúti műtárgyakat.

A nyomvonal környezetének infrastruktúráját is fejleszti a beruházás, amelynek része több mint 100 kereszteződés, közel 100 kiszolgáló épület, 16 aluljáró, továbbá a szükséges hidak, zajvédő falak, térvilágítások, közművek megépítése, és az érintett állomások vasúti rendszereinek cseréje, épületeinek felújítása. Az építési engedélyek beszerzése mellett a környezetvédelmi hatástanulmányok, a környezetvédelmi engedélyek, valamint a kisajátítási tervek és azok földhivatali átvezettetése is a fővállalkozó feladata. A finanszírozási megállapodástól függő kezdési időponttól számítva öt évet kap a CRE Konzorcium a vasúti szakasz újjáépítésének megtervezésére és kivitelezésére, a jótállási időszak további 2 év.

A vonal magyar és a szerbiai szakaszának megépítésével három és fél óra alá csökkenthető a jelenlegi nyolcról a Budapest és Belgrád közötti menetidő, ami jelentősen felgyorsítja a Balkánra tartó, illetve onnan érkező forgalmat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!