A közgyűlések elfogadták a társaságok tavalyi mérlegbeszámolóit, a beolvadás szabályait, valamint a jogutód Opus Global Nyrt. alapszabályát. Felhatalmazták az igazgatóságokat az egyesülési szerződés aláírására.

A Konzum és az Opus Global részvényeinek átváltását 2:1 arányban határozták meg. A utolsó kereskedési nap a Konzum részvényekkel a tervek szerint 2019. június 24., a jogutód társaság részvényei július 1-től foroghatnak majd a Budapesti Értéktőzsdén - írja az MTI.

A cserearány megállapításakor a társaságok a 2018. december 31-i fordulónapra számított IFRS szerinti konszolidált saját tőkéjét vették alapul, mely tisztítás nélkül a Konzum Nyrt.-nél meghaladta a 73,8 milliárd, az Opus Global Nyrt. esetében pedig a 280,4 milliárd forintot.

Az egy részvényre eső saját tőke meghatározásakor a társaságok saját tőkéjét csökkentették a nem ellenőrző részesedések értékével, illetve a Konzum esetében a tőzsdei társaság tulajdonában lévő Opus Global részvényekből származó átfogó eredménnyel (6,5 milliárd forint) is. Így a Konzum Nyrt. esetében az egy részvényre jutó saját tőke 154 forint, míg az Opus Globalnál 314,1 forint lett.

A két cég legnagyobb tulajdona - közvetve és közvetlenül - Mészáros Lőrinc.

Az összeolvadást a Napi.hu októberi 18-i szakmai konferenciáján jelentették be a felek, utána pedig november 28-án tették közzé a befektetőknek a remélt eredményekről szóló prezentációt. Eszerint a Budapesti Értéktőzsde ötödik legnagyobb társasága jöhet létre, amelynek piaci kapitalizációja megközelítheti az 1,2 milliárd eurót. Régiós szinten is előreléphetnek így.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!