Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt hét évben a nem pénzügyi szektorban tevékenykedő német cégek sokkal több pénzt takarítottak meg, mint amennyit beruháztak. Ennek köszönhetően összesített készpénzben és bankbetétekben lévő vagyonuk már eléri a 455 milliárd eurót a Bundesbank adatai szerint - írja a pénzügyi lap.

A cégvezetők takarékos hozzáállásukat alapvetően a kedvezőtlen gazdasági kilátásokkal, a szabályozói bizonytalanságokkal és a geopolitikai kockázatokkal magyarázzák. Joe Kaeser, a Siemens AG vezérigazgatójának szavai jól jellemzik a hozzáállást, ő nemrég azt mondta, cége nagyon óvatosan közelít a 2017-es évhez a geopolitikai kockázatok miatt, amelyek jelentősen megnehezítik a befektetések kockázatának értékelését. Az elemzők emellett a növekvő munkaerő költségeket és az infrastruktúra romló állapotát is megemlítik a hazai beruházásokat gátló tényezők között.

A probléma nem csak Németországra jellemző. Szinte az összes fejlett országra igaz, hogy cégeik jóval kisebb arányban hajtanak végre beruházásokat a pénzügyi válság óta. Azonban az, ami Németországban tapasztalható messze túlmutat azon, amit a gazdaság ciklikussága miatti aggodalmak indokolnának. A német gazdaság fellendülése a válság óta robusztus maradt, a munkanélküliség történelmi mélypontok közelében tartózkodik és a finanszírozási környezet is kedvező, az üzleti hangulat is javuló pályán van. Az Ifo intézet keddi adatai szerint az üzleti környezetet mérő hangulati mutató 2014 áprilisa óta nem látott magasságba emelkedett. Ennek ellenére a német cégek nem nyúlnak megtakarításaikhoz - írja az összefoglaló.

Lemaradhat Németország

A több beruházást sürgető szakértők szerint a gondos német takarékosság ezen a téren azért nagyon aggasztó, mivel a gazdaság nagyon nagy mértékben függ a kutatás és tőkeigényes iparágaktól. A beruházások visszafogása azzal a kockázattal jár, hogy az kedvezőtlenül hat majd vissza a legnagyobb európai gazdaság jövőbeni növekedési potenciáljára, munkahelyteremtő képességére, s összességében az egész európai gazdaságra.

Nagyon kell figyelni arra, hogy emiatt Németország ne maradjon le a technológiai versenyben - mondta a lapnak Reinhold Festge, a német gépipari szektor mintegy 3100 cégét összefogó VDMA vezetője.

A vezető német tőzsdei cégek körében a Wall Street Journal által végzett friss felmérés is határozatlanságot mutat. A DAX 30-as index tagjai közül eddig 11 közölte jövő évi beruházási terveit, ezek közül 5 nem tervezi ilyen célú kiadásait növelni. Ugyanennyien mondták azt, többet ruháznak majd be, de azt nem Németországban. A botrányok sújtotta Volkswagen pedig azt mondta, leállít mindenfajta, nem kulcstevekénységnek tekintett beruházási projektet.

Inkább külföldre mennek

Az elmúlt másfél évtizedben amúgy is egyre inkább az volt a jellemző a német cégekre, hogy egyre inkább külföldön invesztáltak - derül ki az állami tulajdonú fejlesztés bank, a KfW friss, 300 vállalat megkérdezésével készített felméréséből. Ennek oka, hogy külföldön nagyobb növekedési lehetőségeket látnak a cégek, elsősorban a német lakosság átlag-életkorának növekedése és a lakosság számának csökkenése miatt.

A mélyben zajló folyamatokat jól illusztrálják a szalagcímes hírek is, ilyen a Bayer bevásárlása az amerikai Monsantóba, a Deutsche Börse és a London Stock Exchange fúziója is. A csipgyártó Infineon Technologies is többet ruházna be, de külföldön.

A német gazdaság ereje azonban a hazai ipari bázison nyugszik. Ez a probléma kellene, hogy a következő választást meghatározza, azonban sajnos egyelőre nyomát sem látjuk egy olyan programnak, amelynek célja a hazai vállalati beruházások ösztönzése lenne - mondta Michael Heise, az Allianz Se vezető közgazdásza.

Nagy baj

Eközben a KfW egy másik, 10 500 cég megkérdezésével készített felmérése szerint az üzleti hangulat csak keveset javult idén Németországban a kis- és középvállalatok körében a tavalyi visszaesést követően. Az erősödő hazai beruházási kedvre vonatkozó korábbi várakozások nem igazolódtak be - mondta Jörg Zeuner, a KfW vezető közgazdásza. Szerinte a beruházások elmaradásának máris érezni a hatását a kis- és közepes cégek termelékenységén, s ez jelentősen korlátozza majd jövőbeni növekedési és munkahely-teremtési képességeiket. Ez nagy baj, ezek a cégek adják ugyanis a német gazdaság gerincét.

Dirk Schumacher, a Goldman Sachs német vezető közgazdásza a lapnak úgy vélte, az alacsony beruházási ráta egyik oka, hogy a cégek nem bíznak a pénzügyi rendszerben. Minden lehetőségre fel szeretnének készülni, ha netalán ismét lefagyna a pénzügyi rendszer, s elzáródnának a tőkéhez jutás szokásos csatornái.

A vállalatok megtakarításai, hozzáadódva a költségvetés és a lakosság megtakarításaihoz hatalmas összeget képviselnek Németországban, s ennek jelentős részét külföldön fektetik be, ez a tőke a külföldet finanszírozza (a folyó fizetési mérleg többlete tavaly GDP 8,5 százalékára rúgott, s idén várhatóan növekszik). Martin Goring, az Ifo közgazdásza szerint ez nem mutat mást, mint hogy Németország elpocsékolja növekedési potenciálját.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!