A Deutsche Boerse (DB) vasárnap számolt be a sikertelen megbeszélésekről, meglehetősen sejtelmes stílusban: "Ha voltak is ilyen megbeszélések a két fél között, azok bármiféle eredmény nélkül zárultak" - idézi a közleményt a Reuters.

A tervezett egyesüléssel a világ legnagyobb tőzsdei irányítója jött volna látre a Der Spiegel szerint. A tárgyalások tényét is a lap szellőztette meg egy belső terjesztésre szánt iratra hivatkozva, ám a két társaság szombaton még nem kommentálta az értesülést.

"A Deutsche Boerse folyamatosan figyelemmel kíséri azokat a lehetőségeket, amelyekkel a cég értékét növelhetjük. Ez természetesen az olyan potenciális partnerekkel való szabályos kapcsolatokat is magába foglalja, mint például a NYSE-vel" - közölte a német társaság vasárnap.

A DB az utóbbi időben nyomás alá került a két fő tulajdonos irányából, a TCI és Atticus alapok részéről, hogy növelje a vállalat értékét. Egy év alatt a DB részvényei 63 százalékkal lettek olcsóbbak, míg a NYSE Euronext papírjai 75 százalékot estek ugyanezen időtartam alatt.

A NYSE Euronext a New York-i értéktőzsde mellett a párizsi, amszterdami, brüsszeli és lisszaboni tőzsdéket is irányítja. Az esetleges egyesüléssel a piaci értéke alapján jelenleg elsőszámú európai tőzsdének számító London Stock Exchange a második helyre szorulna.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!