Ott ellen egyelőre nem emeltek vádat a horvát hatóságok, tanúként hallgatták ki a spliti rendőrök, utána vélhetően szabadon távozhat - nyilatkozta a Reutersnek az ingatlanfejlesztő szóvívője. Az Orco-vezér a horvát állam 31, illetve a társaság 55,5 százalékos többségi tulajdonába tartozó, az adriai tengerparton szállodaláncot üzemeltető Suncani Hvar hétfői közgyűlésére utazott Zágrábba, ahol a tagi gyűlést követően léptek hozzá a rendőrök. A viszály még tavaly nyárra vezethető vissza. Az Orco hat éve arra szerződött a horvát állammal, hogy a tíz régi hotelből álló komplexumot ötcsillagos szállodává alakítja (ez volt az ország első ppp-projektje). A horvátok azonban annak lejárta előtt egy nappal felbontották a szerződést, arra hivatkozva, hogy az Orco nem újította föl az összes ingatlant, és ez az egyetlen módja az üdülő megmentésének. A társaság 355 millió kunát (mintegy 65 millió dollárt) fektetett az üdülőbe és 390 millió kuna hitelt vett fel három épület felújítására a horvátok szerint, akik nem értik, miből származik a jelentős adósságállomány. Az Orco szerint viszont a komplexumot eleve adóssággal terhelten vették át és a 2009 végére is egészséges, 60 százalékos volt a hitelek és a saját tőke aránya. A vezérigazgató a közszolgálati tévének nyilatkozva kedden leszögezte, nyilvánosan működő részvénytársaságként pénzügyi helyzetük a beszámolóik alapján bárki által hozzáférhetőek, és együttműködnek a hatóságokkal is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!