Oroszország szeptembertől csökkenti a kivitelre szánt kőolaj vámját: az orosz pénzügyminisztérium hétfőn azt közölte, hogy az exportvám tonnánként 1 dollárral, 52 dollárra csökken a jövő hónaptól, miután augusztusban 2,2 dollárral mérséklődött – írja az MTI.

Tavaly szeptemberben az exportvám 64,6 dollár volt.

Oroszországban a kormány havonta vizsgálja felül a vámkulcsot egyebek között az orosz Urals típusú nyersolaj világpiaci ára alapján, rendre a hónap közepén. Az augusztus közepéig tartó egy hónapban az Urals átlagára 83,6 dollár volt az egy hónappal korábbi 84,42 dollár után.

 

Az Urals gyengébb minőségű az északi-tengeri Brent olajfajtánál, mert magasabb a kéntartalma.

Eközben a többi olajfajta is egyre olcsóbb

Annyira rossz adatok jöttek a kínai gazdaságból, hogy intenzíven esni kezdtek az olajárak. A Brent 93 dolláron is állt már hétfőn délelőtt, de nap végére is csak 94,8 dollárig drágult a hordónkénti kurzus. 

Mindez főként annak is köszönhető, hogy a legnagyobb vásárló Kína ráfordult az olcsó, más piacokon a szankciók miatt egyáltalán nem, vagy nehezen eladható Uralsra. A Nesté becslései szerint az ázsiai piacokon 32-33 dolláros diszkonttal lehet megvásárolni az orosz olajfajtát. Így viszont Kína más beszállítóinak kellett új piacot keresniük, akik nem vásárolnak Brentet.

Az oroszok ázsiai exportja egyébként korlátozott: saját tankerflottájuk viszonylag kicsi, az európai cégek pedig nem szállíthatnak orosz olajat, vagy olajtermékeket.

A magyar autósok jól járhatnak

Magyarország egyelőre mentességet kapott az Európai Unióban az orosz olajra vonatkozó embargó alól, mivel vezetéken importálja azt Oroszországból. Az olcsóbb Urals azt is jelentheti, hogy ha a Mol finomítói teljesen üzembe állnak, akkor az üzemanyagok nagykereskedelmi ára is csökkenhet.  

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!