Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egyre inkább kockázatkerülő üzemmódra állnak át a portfólió menedzserek, jórészt az ukrajnai válsággal kapcsolatos geopolitikai kockázatok miatt - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből. Az összesen 636 milliárd dollár befektetéséért felelős 241 megkérdezett 81 százaléka véli úgy, hogy az ukrajnai feszültség komoly fenyegetést jelent a pénzügyi piacokra, ez közel négyszerese az egy hónappal ezelőtti értéknek, s 27 százalékuk szerint ez jelenleg a legnagyobb piaci kockázat, amivel számolni kell.

Eközben a befektetők továbbra is tartanak a feltörekvő piacoktól, s a kínai gazdasággal kapcsolatos várakozások is tovább romlottak. Ezzel párhuzamosan csökkent körükben a vállalatok profitnövekedésére vonatkozó derűlátás is. Mindezek tükröződnek a portfóliókban is, nőtt azokon belül a készpénz aránya, csökkent a részvénykitettség és emelkedett az áresés ellen fedezetet biztosító termékek aránya.

Jól látható tehát, hogy az év elején még elképesztően optimista befektetői hangulat a feltörekvő piaci problémák, majd a Krími konfliktus nyomán egyre inkább semmivé foszlik.

Februárban a megkérdezettek még csak 2 százaléka válaszolta azt, hogy portfólióikban az átlagosnál alacsonyabb kockázatot vállalnak, ez az érték mostanra 14 százalékra ugrott. Eközben 12 százalékról 16 százalékra emelkedett a készpénzt felülsúlyozók tábora, s annak átlagos aránya a kezelt vagyonon belül magas, 4,8 százalékos szinten ragadt. Nem meglepő módon csökkent a részvényeket felülsúlyozók aránya, 9 százalékponttal 36 százalékra esett egy hónap leforgása alatt. A hirtelen részvényáresések ellen védelmet biztosító befektetési termékek iránti kereslet eközben 22 hónapos csúcsra ugrott.

Mivel se az inflációnak, de a recessziónak nyomát sem látni, s valószínűleg a bikapiac is messze van még a végétől, a befektetők nyugodtan tehetnék a pénzüket kockázatosabb eszközökbe is - mondta Michael Hartnett, a BofA Merrill Lynch Global Research vezető befektetési stratégája.

Láthatóak a jelei annak, hogy a korábbi elképesztően pozitív hangulat és az Európával kapcsolatos felfokozott várakozások halványultak egy keveset. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy a piacnak további konszolidációra lehet szüksége, mielőtt az emelkedő trend visszatérne - vélte John Bilton, a befektetési bank befektetési stratégája.

Vállalati szinte is mérséklődött az optimizmus az elmúlt hónap során, azonban még mindig pozitívan ítélik meg a tőzsdei cégeket a befektetők. A megkérdezettek nettó 40 százaléka szerint emelkedni fognak a vállalati nyereségek a következő 12 hónapban - februárban nettó 40 százalék volt ezen az állásponton. Nettó 12 százalék szerint azonban ez a növekedés nem haladja meg éves szinten a 10 százalékot.

A nagy optimizmus enyhülésével a befektetők a vállalatok beruházási politikájával kapcsolatban is enyhülékennyé váltak. Míg egy hónapja még a megkérdezettek nettó 40 százaléka volt azon a véleményen, hogy a cégek eladósodottsága túlságosan is alacsony a lehetőségekhez képest, addig ez az arány mostanra 34 százalékra csökkent, s 67-ről 63 százalékra csúszott a több beruházást sürgető szakértők tábora.

A szektorallokáció a defenzívebb stratégiák irányába történő elmozdulásra utal, a befektetők csökkentették a bankrészvények arányát és növelték az energetikai és közszolgáltató cégek arányát a portfóliókon belül.

A hedge fundok jól tükrözik az elmúlt hónapban bekövetkezett hangulatváltozást a piacon.  Az átlagos tőkeáttétel ebben a befektetői körben 1,49-ről 1,34-szeresre esett vissza, ez a legalacsonyabb érték az elmúlt 20 hónap során. A kevesebb, mint egyszeres tőkeáttételt vállalók aránya a januári 19 százalékról 33 százalékra ugrott.

A részvények iránti súlyozott kitettség 29 százalékra esett, ennél alacsonyabban utoljára 2012 júniusában volt ez az érték.

A feltörekvő piacok megítélése most már annyira rossz, hogy innen már akár javulás is várható - írják a felmérés készítői.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!