Nehéz lenne megítélni a részletek nélkül, hogy a Mol mennyire jár jól pénzügyi szempontból, ha növeli részesedését a horvát INA-ban, bár stratégiailag hosszú távon indokolható a döntés – mondta el a Napi Online-nak Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline vezető elemzője. Herczenik Ákos, a Raiffeisen elemzője szerint ha nem lesz valamilyen rendkívüli félreárazás a részvénycserénél, több szempontból is jól jöhet az ügylet a Mol-nak.

A részvénycserés megállapodással mindkét fél jól jár – hangsúlyozta a horvát és a magyar miniszterelnök is szombaton, miután bejelentették, hogy rövidesen megállapodás születhet az ügyben. Herczenik szerint is az lehet a megállapodás kulcsa, hogy az ügyletnek mindkét olajcég a nyertese lehet.
A Mol számára több szempontból is jól jöhet a megállapodás: egyrészt nagyon sok saját részvénye van, míg készpénze már kevés, ezért az akvizícióknál ritkán elérhető részvénycserés megállapodás remek lehetőség a számára – hívja fel a figyelmet Herczenik, aki szerint ráadásul újabb „baráti” kezekbe kerülhetnek Mol-részvények, ami tovább nehezíthetné az osztrák OMV felvásárlási szándékát.

Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy az OMV közben a horvát kormánynál bejelentkezett az INA-részvényekre, aminek könnyen lehet árfelhajtó hatása – hívja fel a figyelmet Sarkadi. Ugyanakkor valóban mindkét cég számára jól jöhet a stratégiai szövetség, hiszen az INA számára az orosz befektetők ellen nyújthat védelmet, míg a Mol esetében az OMV felvásárlási szándékát nehezítheti a tranzakció, bár ez nem biztos, hogy a Mol árfolyamának is kedvező.

Azt egyébként nehéz megmondani, hogy a Mol-részvény árfolyamára miként hathat ez a hír – véli mindkét elemző. Rövid távon azonban nem várható, hogy bármilyen várakozás beépül az árfolyamba, hiszen ennyi idő alatt az ügyet nem fogják lezárni - teszi hozzá Herczenik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!