Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Miután a Fed csütörtök este a tőzsdezárás után váratlanul bejelentette, hogy 25 bázisponttal 75 bázispontra növeli a diszkontkamatot a pénzintézetek számára, a zárás utáni kereskedésben esni kezdtek az indexek, a dollár pedig erősödésbe kezdett; vagyis a piac kissé megijedhetett attól, hogy a lépés a monetáris szigorítás kezdete.

Az Egyesült Államok szövetségi jegybankja által kiadott közlemény szerint azonban a lépés nem a monetáris szigorítás kezdete, hanem ezzel próbálják a bankokat a piac felé terelni.

Pénteken a jelek szerint csillapodott az aggodalom, és előtérbe került a döntés pozitív értelmezése, miszerint az tulajdonképpen az amerikai gazdaság erejét és jó állapotát jelzi.

Bár a lépés várható volt, az elemzők és a befektetők némileg későbbre várták azt.

Ezt a pénteki kommentek is erősítették, például a New York-i Fed elnöke, William Dudley, aki az intézkedést a marketwatch.com beszámolója szerint kis technikai lépésnek nevezte.

Bár a nagy New York-i indexek gyengüléssel nyitottak pénteken, a nyitás előtt publikált inflációs adat is erősítette a bizakodást, amelyik a vártnál kisebb fogyasztói árnövekedést jelzett az USA-ban januárban.

A korai gyengülésből emelkedésbe váltott az olaj jegyzése, ami 2 százalék fölötti drágulással zárt, így ismét a 80 dollárt közelíti a fekete arany árfolyama.

A szektorok között hasonló fordulat volt megfigyelhető a banki papíroknál is.

Az amerikai tőzsdeindexek enyhe emelkedéssel zártak pénteken, a Dow ipari átlaga és a Nasdaq 0,1, az S&P 500 index pedig 0,2 százalékkal haladta meg előző esti szintjeit. Ezzel a mutatók körülbelül 3 százalékkal az egy héttel korábbi szintek fölé kerültek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!