Folyamatosan nő azoknak a hiteleknek az összege, amelyekből részvényeket vásárolnak a befektetők. Elemzők szerint ez felnagyíthat egy a jövőben bekövetkező esetleges tőzsdei visszaesést - írja a CNBC. Az úgynevezett margin debtet az hizlalja, hogy a brókercégek kölcsönöket nyújtanak ügyfeleiknek újabb és újabb részvények megvásárlásához.

Ezzel azonban terjeszkedésnek indult a részvénypiacok ismeretlen területe, az a territórium, amelynek méretét nem a befektetők saját tőkéjének nagysága, hanem a rendelkezésre álló olcsó kölcsön határolja be - figyelmeztet az amerikai TrimTabs pénzügyi kutatóintézet. A részvényvásárlásra fordított hitelek bővülése arra utal, hogy a piac optimista hangulatban van - véli David Santschi, a TrimTabs vezérigazgatója.

Hegymenet

A kutatóintézet számításai szerint januárban 452 milliárd dollárral nőtt a margin debt. Ez volt a hetedik egymást követő hónap, hogy az összeg megdöntötte korábbi rekordját. A hitelállomány 1,4 százalékkal kúszott feljebb decemberhez képest, 36 százalékkal van 2007-ben elért 381 milliárdos átmeneti csúcsához képest és 63 százalékkal haladja meg 2012 júliusában elszenvedett 278 milliárdos mélypontját. A New York-i értéktőzsdén nyilvántartott margin debt majdnem kétszeresére ugrott 2000 elejéhez képest.

A bővülés párhuzamosan futott a tőzsdék erősödésével. Az S&P-500 tőzsdeindex rekordot döntött pénteken - idén eddig 1,6 százalékkal kúszott feljebb annak ellenére, hogy a Fed megkezdte monetáris enyhítésévek visszavonását és az ukrán válság növeli a politikai kockázatokat. Tavaly 30 százalékkal ugrott meg az S&P-500.

Jó jel vagy rossz jel

Az elemzők és a kereskedők vitatkoznak azon, hogy a margin debt megugrása pozitív vagy negatív jel-e. A befektetők olyannyira bízhatnak a részvényárak további emelkedésében, hogy még az eladósodás árán is folytatják a vásárlást. Arra számíthatnak, hogy hasznukból futja a kamatokra is. Másfelől lehet, hogy elbízták magukat, túl nagy kockázatot vállalnak, így ha a piaci hangulat megfordul, akkor a beinduló eladási hullámban nem csupán saját tőkéjüket bukhatják el, hanem kölcsöneik is behajthatatlanná válnak.

Andy Ash, a Monument Securities brókercég vezetője úgy véli, hogy a margin debt növekedése növeli egy piaci összeomlás veszélyét. Nincs világos mércéje annak, mikor válik a részvényvásárlásra felvett hitelek nagysága tarthatatlanná, így ezt a szinten akár egy éven belül elérheti.

Mikor pukkad?

Az elmúlt időszak sok részvénykibocsátása bizonyára ösztönözte a hitelből történő vásárlást. Ugyanakkor a sok részvényárcsökkenésre játszó short üzlet arra utal, hogy sokan bebiztosították magukat a kellemetlen fejleményekre is. Emellett a befektetők viszonylag jelentős készpénzt tartanak hitelszámláikon - derült ki a Bloomberg adataiból.

Ezzel együtt Ash úgy véli, hogy az "olcsó pénz", azaz az alacsony kamattal kínált hitel növeli a befektetési buborék kialakulásának, és kipukkadásának veszélyét. A szakértő attól tart, hogy a befektetők nem lesznek képesek jól megítélni, mikor kell eladniuk hitelből vásárolt papírjaikat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!