További 1,7 százalékot veszített az értékéből a BUX szerdán, az esést elsősorban az új adókkal sújtott társaságok vezették. A vezető index értéke 17 223 pontra csökkent, ami jó 200 ponttal magasabb volt a napi minimumnál. Az esést délután a Mol részvénye vezette. A befektetők ugyanis megijedtek a 30 százalékos társasági adókulcstól, és nagyon hirtelen 16 800 forintról 25 940 forintig lökték az árfolyamot ami több mint 4 százalékos mínuszt jelentett az előző naphoz képest. Miután azonban kiderült, hogy összességében nem is jár olyan rosszul a Mol, gyorsan elkezdett visszakapaszkodni az árfolyam. Zárásra végül 2 százalék lett a mínusz, ami részvényenként 16 500 forintot jelentett, elég jelentős 3,7 milliárd forintos forgalom mellett, ami nagyjából megegyezett az OTP forgalmával.

A bankrészvény esetében is volt egy kis pánik, hiszen a pluszban lévő árfolyamot gyorsan mínuszba lökték, végül azonban 0,3 százalékos mínusszal 3638 forintra esett csak vissza az árfolyama.

Nem járt ilyen jól a Magyar Telekom részvénye, amely pedig a már korábban megjelent hírekkel megegyező adót kap a nyakába. Ennek ellenére, és a csütörtökön megjelenő gyorsjelentés előtt 3,3 százalékkal 466 forintra lökték le az árfolyamát.

Szintén jelentősebbet esett a Richter, amely szintén csütörtök hajnalban publikálja gyorsjelentését. A gyógyszergyártó 2,2 százalékkal 36 105 forintra esett vissza. A másik gyógyszergyártó az Egis 2,1 százalékot csúszott vissza, így 14 200 forinton fejezte be a kereskedést. Az FHB 1,1 százalékkal csökkent, ami 536 forintos utolsó kötés értéket jelentett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!