Oszama nem mozgatta meg Budapestet

Hiába nyitott erősödéssel a Budapesti Értéktőzsde Oszama bin Láden meggyilkolásának hírére, ezt követően ismét gyengült, és a nap hátralevő részét oldalazással töltötte.
Kasnyik Márton, 2011. május 2. hétfő, 17:31
Fotó:

 

A forgalom - feltehetőleg a londoni szünnapnak köszönhetően is - az átlagos alatti volt, a BUX index fél százalékos erősödés után 24 272 ponton zárt.

Az OTP papírjai fél százalékkal drágultak, és 6349 forinton fejezték be a napot.

A Mol 0,4 százalékos erősödés után zárt egész pontosan 25 ezer forinton, miközben a Magyar Telekom részvényei 4 forintos esés után 604 forinton zárta

A Richter és a kisebbik gyógyszerpapír, az EGIS egyaránt másfél százalékkal erősödtek, előbbi 37 870 forinton, utóbbi pedig 19850 forinton zárt.

A nap vesztese az illikvid papírok közül a több, mint tíz százalékot zuhanó Nutex volt, de közel 5 százalékot esett az Econet is - eközben a BIF majdnem 15 százalékot emelkedett félmillió forintos forgalom mellett.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK