Az elfogadott igazgatósági javaslat szerint a részvényenkénti alaposztalék értéke 11,8 százalékkal, 85 forintról 95 forintra nő. Ezen felül a tavalyi pénzügyi eredmények alapján az alaposztalék mértékének 50 százalékát kitevő, részvényenként 47,5 forint egyszeri osztalékot fizet a társaság.

A közgyűlés elfogadta a Mol-csoport nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készített 2018-as konszolidált éves beszámolóját 4611,5 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 305,6 milliárd forint adózás utáni eredménnyel.

Elfogadták a Mol Nyrt. 2018-as auditált beszámolóját is 2972,8 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 301,4 milliárd forint adózás utáni eredménnyel.

2018 is kedvező működési környezetet hozott az olajipar számára, az olajárak tovább emelkedtek, és folytatódott a kereslet bővülése. A Mol számára fontos közép-kelet-európai régióban mintegy 3 százalékkal nőtt az üzemanyag-fogyasztás - mondta Molnár József, a társaság vezérigazgatója a közgyűlésen. A finomítói és a petrolkémiai árrések ugyanakkor csökkentek, ami kedvezőtlenül hatott a feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletág eredményességére.

A Mol-csoport 728 milliárd forint újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly, 8 százalékkal többet az előző évinél.

A csoport legnagyobb eredménytermelője a kutatás és kitermelés (upstream) üzletág volt, a magasabb olaj és gázárak, illetve az emelkedő termelés miatt az EBITDA 47 százalékkal nőtt. A fogyasztói szolgáltatások szegmensben szintén folytatódott a növekedés, ehhez az üzemanyag és a nem-üzemanyag értékesítések bővülése is hozzájárult.

A Mol-csoport jelentősen, 27 százalékkal növelte beruházásait tavaly, ezek összege elérte a 357 milliárd forintot. A növekedés elsősorban a stratégiai projektekhez kapcsolódott, ezen kívül jelentősen bővültek a fogyasztói szolgáltatások üzletág beruházásai - jelezte a vezérigazgató.

Az erős készpénztermelő képesség miatt tovább csökkent tavaly az eladósodottság, a Mol csoport jelentős likviditási tartalékokkal rendelkezik. Kulcsfontosságúnak nevezte a pénzügyi fegyelmet, az eladósodottságot a Mol olyan szinten kívánja tartani, amely megfelel a befektetésre ajánlott hitelminősítésnek.

Molnár József a tervekről szólva a többi között elmondta: idén 2,3 milliárd dollár EBITDA-ra számítanak. A társaság beruházásai jelentősen emelkednek, elérhetik a 2 milliárd dollárt, amiből 800-900 millió dollár a stratégiai projektekhez kapcsolódik. Emellett folytatni kívánják az alaposztalék emelését - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!