A Rába 2002 után tavaly fizetett először osztalékot részvényeseinek, miután 2016-ban lezárult a hitelmentesítési programja. Az osztalékot a társaság a 2017. évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalékból fizeti ezer forintos névértékű részvényenként.

Osztalékot azok a részvényesek kaphatnak, akik a 2018. május 22-i fordulónapon szerepelnek a társaság részvénykönyvében. Az osztalékot május 29-től kezdik kifizetni, a lebonyolítást, megbízás alapján, a Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler) Zrt. végzi.

Pintér István elnök-vezérigazgató elmondta, hogy legfontosabb feladata és célja a következő három évben annak a nagyszabású modernizációs programnak a lezárása lesz, ami két éve indult a vállalatnál. Közölte, a 2019-ben lezáruló mintegy tízmilliárd forintos program eredményeként olyan kovácsoló üzem jön létre, amely Európában a legmodernebb lesz. Az elnök-vezérigazgató reményei szerint ezzel újabb piacokat nyithatnak majd meg. A fejlesztés a Nagyvállalati beruházási támogatási programban 2,5 milliárd forint támogatást kapott.

Az igazgatóság tagjának választották, szintén három évre, Tóth Andor Nándort, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkárát. (Kis papírokat karol fel a BÉT.)

A közgyűlésen elfogadták a társaság tavalyi beszámolóját. A csoport árbevétele tavaly 2,8 százalékkal, 43,8 milliárd forintra nőtt. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült beszámoló szerint az éves EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 4,1 milliárd forint lett, csökkent 0,7 százalékkal.

Az üzemi eredmény tavaly 2,14 milliárd forint volt, 7,3 százalékkal múlja felül a bázisidőszakét, tárgyévi adózott eredménye pedig 13,9 százalékkal, 1,57 milliárd forintra emelkedett.

A fotó forrása: Rába Nyrt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!