Arra a kérdésre, hogy a rekorderedményt hozó 2019-es év után számíthatnak-e osztalékfizetésre a részvényesek, a bank leszögezte: a Magyar Nemzeti Bank felszólítására szeptember végéig nem fizetnek osztalékot a magyar bankok, így az OTP is elhalasztotta az osztalék kifizetését.

Az igazgatósági ülés után ugyanakkor úgy fogalmaztak, hogy a testület "esetleges előterjesztése alapján a bank a 2020. szeptember 30-ig érvényben lévő korlátozást követően - amennyiben annak jogszabályi, szabályozói és gazdasági feltételei adottak - megfontolhatja osztalékelőleg fizetését".

Az eredményt csökkentheti idén, hogy a járvány okozta gazdasági lassulás tompítására irányuló intézkedések terheiből a bankoknak is ki kell venniük a részüket, például a törlesztési moratórium vagy a bankadó révén. Másrészt a kedvezőtlen gazdasági helyzet is érezhető lesz a hitelkereslet alakulásán és a portfólió minőségen keresztül.

Ezek hatásának mértékét egyelőre nehéz megjósolni, ezért több lehetséges szcenárió mentén készülnek előrejelzések a következő időszakra, és bár ezek jelentősen eltérő profitpályát eredményeznek, "az OTP kiváló tőke és likviditási helyzete nem pusztán a bank stabilitását, hanem a hitelezési képességének megőrzését is biztosítja".

A hitelportfólió minőségének romlását érintő kérdésre közölték: úgy vélik, hogy azt tompítani fogja a törlesztési moratórium bevezetése, ami nemcsak Magyarországon, hanem számos más európai országban is működik.

Magyarországon a törlesztés átmeneti felfüggesztése minden, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő ügyfél számára adott, a lakossági és a vállalati körben egyaránt. Az MNB számításai szerint mintegy 3600 milliárd forint törlesztés alól mentesülhetnek az ügyfelek az év végéig 100 százalékos igénybevétel esetén, ugyanakkor az OTP vállalati hiteleinek több mint 50 százalékára nem veszik igénybe az ügyfelek a moratóriumot. A lakossági hiteleknél 340 ezren tettek nyilatkozatot arról, hogy nem szeretnének élni a moratóriummal, ami 40 százalék feletti arányt jelent a március 18-ig folyósított hitelügyletekből.

A bank folyamatosan vizsgálja a lehetőségeket a régióban, elsősorban azokon a piacokon, ahol már jelen van. Kiemelkedően stabil tőke- és likviditási helyzetünk lehetővé teszi, hogy amennyiben a válság hatására új akvizíciós célpontok mutatkoznak a régióban, lehetséges vásárlóként, régiós szinten konszolidátorként lépjünk fel. A már megvásárolt bankok csoportba történő integrálásával kapcsolatos feladatok is a terveknek megfelelően haladnak - közölte a pénzintézet.

Az OTP Bank Nyrt. igazgatósága a veszélyhelyzetre tekintettel a közgyűlés hatáskörében eljárva csütörtökön a társaság 2019. évi konszolidált mérlegét 20,121 ezer milliárd forint mérlegfőösszeggel, 417,250 milliárd forint folytatódó tevékenységből származó nettó eredménnyel hagyta jóvá. A részvényesekre jutó nettó eredmény 412,582 milliárd forint volt.

A bankcsoport éves jelentése szerint az éves konszolidált korrigált adózott eredményen belül a legmagasabb eredményt továbbra is az OTP Core (magyarországi tevékenység) érte el (191 milliárd forint). Valamennyi leánybank és leányvállalat javított előző évi teljesítményén, kiemelkedő volt a bolgár (67,9 milliárd forint), ukrán (35,2 milliárd forint), horvát (30,7 milliárd forint), valamint az orosz (28,1 milliárd forint) eredmény-hozzájárulás, emellett számos leányvállalat duplázta, sőt triplázta előző évi eredményét.

Az OTP Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. Csütörtökön a papír 9540 forinton zárt, az elmúlt egy évben legalacsonyabb árfolyama 7865 forint, a legmagasabb 15 850 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!