A vártnál rosszabb eredménnyel zárta az első negyedévet, 4 milliárd forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el az OTP-csoport, szemben az előző negyedév 103 milliárd forintos, és az egy évvel korábbi 73 milliárd forintos negyedéves nyereségével. A jelentős eredményromlást a koronavírus-járvány gazdasági hatása, a kockázati költségek jelentős emelkedése okozta - jelentette az MTI.

Az OTP vezetése a járvány gazdasági hatásai miatt visszavonta éves eredményprognózisát, és a helyzet kiszámíthatatlanságára hivatkozva újat nem határozott meg. A jelentés elkészítésénél azzal számoltak, hogy a járvány hatására az idén azokban az országokban, ahol a csoport jelen van, 1-5 százalékos GDP-csökkenés lesz.

Az OTP csoport összes bevétele csaknem 284 milliárd forintot tett ki az első negyedévben, ami 7 százalékos csökkenés az előző negyedévhez, illetve 19 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest. A működési kiadások 5 százalékkal mérséklődtek az előző negyedévhez képest, 20 százalékkal emelkedtek egy év alatt, és csaknem 157 milliárd forintot tettek ki. A jelentés szerint 2020. március 31-én a Bankcsoport bruttó likviditási tartaléka 6,6 milliárd eurót tett ki.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!