A tavalyi év egyik nagy vesztese az OTP részvény volt, miután 2021-ben igen szép éve volt többszörös csúcsdöntéssel és 19 ezer forint fölötti legmagasabb árfolyammal. Az Ukrajna ellen indított orosz háború azonban letaglózta a részvényt, az extraprofitadó bevezetése pedig végképp a mélybe küldte.

Jól bírta

A háború kitörésekor 10 ezer forintig esett az árfolyam, onnan felpattant 13 ezerig, de aztán megint az eladók lettek többségben. Az extraprofitadók bevezetése után kétszer is 8000 forintig zuhant a papír, majd idén januárban felkapaszkodott 11 500 forintig, de onnan újra lefordult. Most sikerült újra elérni , és kevéssel meg is haladni ezt az értéket.

OTP, 2 év
OTP, 2 év
Kép: stooq.com

Az első nagy zuhanás, azaz tavaly február óta látszott, hogy a kedvezőtlen tényezők nem tépázták meg annyira a bankcsoportot, amennyire a befektetők tartottak tőle. Az orosz és az ukrán bank egyelőre nem okoztak nagy problémát, miközben az OTP óriási tartalékot képezett rájuk. A hazai bank teljesítményéből az elvonások sokat elvettek (extraprofitadó, kamatstop), de látszott, hogy ha ezeket egyszer kivezetik, akkor sokkal jobb lesz az összkép.

Bölcs döntés volt terjeszkedni

Ami viszont talán a legfontosabb fundamentális tényező: a többi országban lévő leánybankok olyan szép eredményt termeltek, amely egymagában is megfelelő nyereségességet tudnak biztosítani, miután azokra az adott országok törvényei vonatkoznak, és ott nem került sor a bank jelentősebb megsarcolására. A sok országban való megjelenés így most kifizetődővé vált, az OTP a hazai üzletág gyengélkedését is könnyedén átvészeli.

Javuló helyzet

Az árfolyam csúcsról való bő 50 százalékos esését így kezdetben indokolta a helyzet, azonban a kilátások az elmúlt fél évben fokozatosan javultak. Természetesen a háború továbbra is nagy bizonytalansági tényező az orosz és az ukrán bank szempontjából, azonban a tartalékok megképzése miatt, viszont az itthoni helyzet javulást mutat.

Az extraprofitadó bevezetésekor a kormány azt ígérte, hogy csak a tavalyi és az idei évben fog fennállni, ezt azonban a piac múltbeli tapasztalatok alapján nem hitte el, és most bebizonyosodott, hogy a piacnak igaza is volt. Az adótípus nem szűnik meg, jövőre is lesz, de legalább megfeleződik, amennyiben a bank előírt mennyiségű állampapírt vásárol.

A piac is kezdi elfogadni

Ez már lehetővé teszi az adózott eredmény komolyabb javulását, és az a remény is felcsillanhat, hogy megfelezett formában nem marad meg "örökre" az extraprofitadó, bár a piac vélhetően egy darabig még nem fogad erre. Az adófelezés viszont már önmagában indokolhat magasabb részvényárfolyamot, és nem kizárt, hogy a mostani emelkedés ennek tudható be.

Ugyancsak pozitív lehet, hogy az infláció és főleg a kamatok csökkenésére egyre nagyobb az esély, ez pedig belátható időn belül lehetővé teszi, hogy újra meginduljon a magas kamatok miatt erősen visszaesett hitelezés, egyúttal mérséklődik a kamatstop miatti veszteség is. Hogy mindezeket a piac mennyire építi be az árba, az a következő hetek izgalmas kérdése lesz.

Mol

A Mol ugyancsak éves csúcsra került 3000 forint feletti értékkel, itt azonban nem zajlottak tavaly drámai folyamatok, nem volt az OTP-hez hasonlítható erős visszaesés. Ez érthető, mivel a magas olajár alapvetően kedvező a cégnek, az extraprofitadó pedig ténylegesen az extraprofitot, nevezetesen a Brent és az Urals típusú olajárak közti nagyra nyílt különbséget fölözte le, jóllehet időközben változott a számítás alapja, így valami akkor is maradna az adóból, ha nem orosz olajat vásárolna a Mol, vagy esetleg lecsökkenne az említett marzs a típusok között.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!