Az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken publikálta a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentését, amelynek alapján a bankcsoport korrigált konszolidált adózott eredménye 117,2 milliárd forint volt, 49 százalékkal jobb az előző negyedévinél, és 268 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél.

Az adózott eredmény nagyságát a jelentés szerint mindenekelőtt a teljes kockázati költségek jelentős csökkenése alakította. Az elemzők a bank által készített konszenzus szerint 82,1 milliárd forintos konszolidált számviteli adózott eredményt, illetve 102,3 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt vártak korrekciós tételek nélkül.

A jelentés kiemeli: mivel a bankcsoport legtöbb országa Horvátország és Montenegró kivételével az eredeti várakozáshoz képest kisebb gazdasági visszaesést szenvedett el 2020-ban, az idei évet viszonylag kedvező pozícióból várják. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a tavaszi előrejelzésében Magyarország mellett Bulgária és Románia esetében is javított korábbi prognózisán - idézték fel. A külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása a negyedéves korrigált profiton belül 47 százalékot tett ki, ami 16 százalékpontos javulás az egy évvel ezelőttihez képest. Az idei első negyedévben valamennyi külföldi leánybank nyereséges volt, a legnagyobb javulás éves alapon abszolút értékben a bolgár és orosz leánybankok eredményében jelentkezett.

Az OTP-csoport összes bevétele 301,1 milliárd forintot tett ki az első negyedévben, ami 2 százalékos csökkenés az előző negyedévhez, illetve 6 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest. A nettó kamatbevétel meghaladta a 203 milliárd forintot, ami 3 százalékkal több az előző negyedévinél, és 1 százalékkal az egy évvel korábbinál. A nettó díjak és jutalékok csaknem 72 milliárd forintot tettek ki, ez 13 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, de 4 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit. A működési kiadások 8 százalékkal mérséklődtek az előző negyedévhez képest, továbbá 2 százalékkal csökkentek egy év alatt. Mindennek hatásaként a működési eredmény csaknem 147 milliárd forint lett, 5 százalékkal nagyobb az előző negyedévinél, és 16 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

A bank mérlegfőösszege 24 307 milliárd forintra emelkedett, negyedéves szinten 4 százalékkal, éves szinten 11 százalékkal bővült. Az ügyfélhitelek nettó értéke 13 751 milliárd forintot tett ki, az ügyfélbetétek pedig 18 383 milliárd forinton álltak - mindkét esetben árfolyamszűrten - a negyedév végén. A csoport nettó hitel/betét mutatója 75 százalékra mérséklődött.

A jelentés szerint 2021. március 31-én a bankcsoport bruttó likviditási tartaléka 8,9 milliárd eurót tett ki, negyedéves alapon nem változott.

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!