Nehéz napokat éltek át az OTP-részvényesek, miután a bankrészvények piacán végigsöprő általános eladási hullám pesti tőzsdén forgó nagybank részvényeit sem kímélte. A mind technikailag, mind lélektanilag fontos 10 ezer forintos szint múlt csütörtökön elesett, sőt, rövid időre 9000 alá is benézett az ár, azonban úgy tűnik, szűk egy hét után sikerült visszakapaszkodni a kulcsfontosságú szint közelébe.

Bezavart az ünnepnap

A bankrészvények zuhanása természetes következménye volt a Silicon Valley Bank majd a Credit Suisse összeomlásának, az OTP esetében a helyzetet bonyolította, hogy március 15-én, szerdán, amikor a svájci nagybank első mentési kísérlete zajlott, nem lehetett kereskedni a részvénnyel a hazai ünnepnap miatt. Miközben aznap világszerte zuhantak a bankpapírok, másnap már megnyugvás jött a piacokon, azonban az OTP esetében a befektetők bepótolták a szerdai kiesést, és hatalmas eladást rendeztek, 10 ezerről 9500 forint alá taszítva az árfolyamot.

Érdemi megnyugvást a következő nap sem hozott, majd a Credit Suisse hétvégi végső bukása és az USB általi átvétele után hétfő reggel egy utolsó pánikreakció során került rövid időre 9000 forint alá az árfolyam, onnan azonban meredek emelkedés kezdődött.

Megfelelő időzítés

Közben a piacok világszerte megnyugodtak, a bankpapírok is magukra találtak kissé, az OTP esetében ugyanakkor egy döntő tényező is szerepet játszott a gyors és erős fordulatban. A bank jól időzítve megkezdte a sajátrészvények vásárlását, a BÉT honlapján közzétett tájékoztatás szerint hétfőn 100 ezer darab részvényt vett 9404 forintos átlagáron, amit kedden újabb 100 ezer darab követett, immár 9865 forintos átlagáron.

OTP részvény árfolyama az elmúlt egy évben a BÉT-en
OTP részvény árfolyama az elmúlt egy évben a BÉT-en
Kép: stooq.com

A piaci megnyugvás okozta jó hangulatban egy amerikai alapkezelő is bevásárolt, részesedése átlépte az 5 százalékot. A megjelent vevők és a sajátrészvény vásárlások által így az OTP papírja visszajutott a fontos szintre, ha ezt sikerül megtartania a papírnak, akkor a 10 ezer forintos szint megerősített támasszá válik, ami a befektetők számára megnyugtató lehet, még ha ez az ár igencsak távol is van a tavalyi, háború és extraprofitadó előtti ártól. 

Mi várható?

Azt a mostani bankcsődök árnyékában nehéz elképzelni, hogy a bankpapírok piacán a közeljövőben kialakulna egy erős emelkedő trend, az OTP esetében ugyanakkor két döntő tényező van, amelynek erősebb lehet a hatása, mint a szektor általános trendjének: a háború függvényében az orosz és ukrán leánybankok sorsának alakulása, valamint, ami talán a legfontosabb, a bankot sújtó különadók további sorsa.

Eredetileg csak idén év végégig tervezte a tavaly bevezetett extraprofitadót a kormány az energiaárak elszállására hivatkozva, a gázár azonban továbbra is az akkori ár töredékén, tavaly előtti szinten van, így indokolt lehet az extra teher kivezetése, de legalábbis nagymértékű csökkentése. Ez megnövelné a részvény fundamentális értékét, amit vélhetően a tőzsdei ár is tükrözne.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!