Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,14 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt, majd kora délután az esés folytatódott.

A BUX délután 15 órakor 42 683 ponton állt, ami az előző, pénteki záróértékéhez képest 6,74 százalékos csökkenés.

A részvénypiac forgalma nagyon sok, immár közelíti az 51 milliárd forintot.

A legnagyobb zuhanást az OTP-részvények szenvedték el, a bankpapír árfolyama 12 300 forintnál jár, ez 16,6 százalékkal kisebb a pénteki záróárnál - a papír napi forgalma pedig már meghaladta a 38 milliárd forintot.

A Richter-papírok árfolyama 4,12 százalékkal 6 790 forintra gyengült. A Magyar Telekom részvényei ma 1,2 százalékkal kerültek lejjebb és 420 forintnál járna. Eközben a Mol árfolyama 1 százalékkal, 2484 forintra erősödött.

A forint hétfőn zuhanással indította a napot. Már nyitás után 372 forint fölött volt az euró ára. A történelmi mélypont 373,269, ami délelőtt még nem jött össze, 372,4-ről fordult az árfolyam.

Az erősödés (369 forint alá) azonban csak átmeneti volt, délután újra célba vette az euró a 372 feletti tartományt.

A dollár ára jelenleg 332 forint körül jár, a történelmi mélypont az amerikai valutával szemben csütörtökön állt fel, akkor 334,031-ig ugrott fel a keresztárfolyam.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!