A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke


Nem sok jót hozott a hazai tőzsdei befektetőknek az elmúlt negyedév, a rossz hangulat nyomán - amely elsősorban a görög válság következménye lehet - az árfolyamok az év eleji szintre csúsztak vissza. A BUX március vége óta bő háromezer pontot, 13,1 százalékot veszített értékéből, ami némileg meghaladta a fejlett piacokon bekövetkezett visszaesés mértékét. (A Dow Jones ipari átlag valamivel kevesebb mint tíz százalékot esett.) Dolláralapon számolva viszont sokkal csúnyább a kép, a forintgyengülés miatt ugyanis a veszteség így már meghaladja a 26 százalékot.


A legrosszabbul a KulcsSoft és a Humet szerepelt a negyedév során, közel 40 százalékos visszaeséssel szomorították el tulajdonosaikat. (Persze aki ennyire spekulatív papírokba fektet, fel kell hogy legyen készülve hasonló forgatókönyvekre.) Rettentő rosszul szerepeltek a bankpapírok is, amiben a nemzetközi hangulaton túl a bankadó és a svájci frank erősödése miatt várhatóan jelentősen romló eszközportfólió is közrejátszott. Az FHB-részvények értékük több mint egyharmadát elveszítették, de az OTP-tulajdonosok is 30 százalékot meghaladó visszaesést kénytelenek elkönyvelni.


A blue chipek közül a Magyar Telekom nyújtotta a második legrosszabb teljesítményt, 20 százalékot közelítő gyengülése mögött minden bizonnyal a jelentős állampapír-piaci hozamemelkedést kell keresnünk. Figyelembe véve azonban a 74 forintos osztalékot, már közel sem ilyen rossz a helyzet, ezzel korrigálva a visszaesés csak 10 százalékos volt. Hiába az akár 60 százalékos drágulást is elképzelhetőnek tartó ajánlások, s hiába a menekülő papír imidzse, az Egis is több mint tíz százalékot veszített értékéből. Ezzel ellentétben szektortársa, a Richter kitűnően tartotta magát, a nagyobbik gyógyszergyár részvényeinek értéke alig csökkent. A stabil olajár által támogatott Mol is 3,5 százalékos eséssel vészelte át az elmúlt három hónapot.
Jó választással azonban nyerni is lehetett a tőzsdén: ha nem is túl jelentős mértékben, de nőtt a Zwack és a Graphisoft Park értéke. A legjobban, majd 30 százalékkal a Linamar drágult, ennek oka feltehetően nem független a részvény tegnap délutáni felfüggesztésétől.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!