Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kifejtette: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellé érdemes a hitelhez lakástakarékot (ltp) is nyitni. A rendszeresen befizetett megtakarítás után ugyanis az állam évente 30 százalékos támogatást nyújt. Érdemes továbbá kamattámogatott hitelt választani, és mellette igénybe venni az adómentes lakáshitel cafeteria juttatást is.

Nem árt arra is figyelmet fordítani, hogy az ingatlanvásárlók olyan helyen vegyék fel a hitelt, ahol a kölcsönhöz igénybe vehető az összes kedvezmény is - jegyezte meg.
A Kormos Zoltán által ismertetett példában egy zalaegerszegi 14, 4 milliós, 89 négyzetméteres, alacsony, "C" energetikai besorolású, ingatlan megvásárlása szerepelt, 10 millió forintos, évi 6 százalékos kamatozású, 20 éves futamidejű hitel szerepelt.

Két gyermek esetén a csok 1 millió 300 ezer forint kedvezményt jelent, a futamidő első 5 évében elérhető kedvezmény összege 287 827 forint, két, 10 éves futamidejű lakástakarékkal az állami támogatás mértéke 1 440 000 forintot tesz ki, a munkaadótól igényelt lakáshitel cafeteriával pedig - a két kereső személy és a fejenként évi bruttó 300 ezer forintos cafeteria keret esetén - 10 év alatt 1 578 482 forint adóelőnyt tud elérni a család - ismertette. Megjegyezte, hogy az így felszabaduló pénz bármire elkölthető, a két lakástakarék befizetés harmada is finanszírozható belőle. Összesen tehát 4 606 309 forint támogatást lehet igénybe venni, amivel húsz helyett tíz év alatt vissza lehet fizetni a hitelt - összegezte.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!