Hiába hozott több profitot a legnagyobb hazai bank, mint az a saját maga által összeállított konszenzusból következett volna, a tőzsdén úgy látszik, valami váratlan, elsöprő erejű pozitívumra várhattak, vagy talán a banki akvizíció-ötletelés bizonytalanította el őket. Talán ez magyarázza, hogy miért esett az OTP délre egészen 4825 forintra a reggeli ötezer körüli szintekről; innen még sikerült korrigálni, de így vaskos, 1,3 százalékos mínuszban, 4900 forinton végzett a bankpapír a zárószakasz után.

A Mollal tizedakkora, egymilliárdot alig meghaladó forgalomban kereskedtek a gyorsjelentés utáni nap. A látszólagos érdektelenség mellett szólt, hogy a jelentés nem volt túl izgalmas, és a szerdai MSCI-bejelentés miatt is aggódhatnak a részvény tulajdonosai. Ennek ellenére az olajpapír árfolyama szárnyakat kapott dél körül, és 2 százalékkal egészen 16 940 forintig rallyzott.

A többi részvényre értelemszerűen kevesebb figyelem irányult a két nagy negyedéves számai közzétételének napján, a Richterrel mégis viszonylag nagy értékben kereskedtek. A nagyobbik gyógyszergyártó ezt negyedszázalékos emelkedéssel, és 33 985 forintos záróértékkel hálálta meg - igaz, járt többször hasonló mértékű mínuszban is. Az Egis fél százalékot esett negyedéves jelentése előtt. A Magyar Telekom ezúttal 3 forintot vesztett értékéből, a nap utolsó üzletét 351 forinton ütötték nyélbe.

A BUX mindenesetre tizedszázalékos emelkedéssel, 18 704 ponton fejezte be a napot - ez lényegesen szebb, mint a dél körüli állapot, amikor még kétszáz forinttal alacsonyabban, 18 495 ponton is megfordult a hazai részvénykosár.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!