A NAPI GAzdaság cikke. A héten napvilágot látó OTP-gyorsjelentés közlése előtt a NAPI Gazdaság által megkérdezett elemzők előrejelzései alapján készített konszenzus szerint az OTP az idei első negyedévben 98 milliárd forintos nettó kamatbevétel mellett 50,3 milliárd forintos adózott eredményt ért el. Ez a teljesítmény 37, illetve 9 százalékos javulást jelentene a tavalyi év azonos időszakának 71,3 és 46,2 milliárd forintos értékeihez képest. A számok vizsgálatánál persze azt is figyelembe kell venni, hogy a mostani OTP-t nehéz összehasonlítani az egy évvel ezelőttivel, a bank ugyanis azóta számos akvizíciót hajtott végre a hazainál jóval gyorsabb növekedést ígérő orosz, ukrán és szerb piacokon. A szakemberek rámutattak arra is, hogy a május 15-én megjelenő gyorsjelentésben már szerepelni fognak ezeknek a bankoknak az eredményei is, s a konszolidáció érezhetően emelheti a csoport nettó kamatbevételét. (Az OTP az előző negyedévben még nem konszolidálta az orosz Invesztszberbankot, a montenegrói CKB-t, a szerb Kulskát, és az ukrán leánybank is csupán két hónappal ezelőtt jelent meg a kimutatásokban.) A negyedév értékelésekor érdemes lesz odafigyelni a céltartalék mértékére, továbbá az effektív adókulcsra is. Ez utóbbi a szakemberek többsége szerint emelkedni fog az előző negyedévi 10,5 százalék körüli értékhez képest. A Raiffeisen elemzője szerint a befektetők most elsősorban hosszú távra fokuszálnak, arra, hogy az új leányok mennyire váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Az OTP tervei szerint egyébként 2010-ben az akkorra tervezett 2 milliárd eurós adózás előtti profit mintegy fele származik majd a külföldi leánybankoktól. Ez az arány 2006 első negyedévében még csupán 13 százalék volt. Az árfolyammal kapcsolatban több szakértő említette a bankkal kapcsolatos „felvásárlási sztorit” is, ami a következő években felhajtóerőként hathat. Ennek részleteit természetesen még megtippelni sem nagyon lehet, így elemzői körökben megoszlanak a vélemények, hogy érdemes-e egyáltalán ezzel a faktorral kalkulálni. A tavalyi és az idei első negyedéves eredmények összehasonlításának nehézségét az is mutatja, hogy az általunk megkérdezett, az OTP-t a megelőző negyedévekben követő kilenc külföldi elemző közül most csupán hárman készítették el előrejelzésüket.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!