A Mol  0,17 százalékkal 17 580 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 0,66 százalékkal 7380 forintra csökkent, forgalmuk 1,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,44 százalékkal 453 forintra esett, forgalma 246,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 0,05 százalékkal 5732 forintra gyengült, a részvények forgalma 420,7 millió forintot ért el.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a részvénypiac szerdai forgalma, amely az októberi átlagos forgalomnak csupán mintegy a fele, azt mutatja, hogy a befektetők kivárnak, új impulzus nélküli kereskedés jellemzi a tőzsdét.

Az elemző úgy vélte, hogy a befektetők a kockázati tényezők miatt óvatosabbak, ilyen tényezőként említette az amerikai elnökválasztást, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelése, de akár a BÉT-en jegyzett cégek október végén várható gyorsjelentése is. Ez a fajta visszafogott kereskedés azonban a magyar mellett, a cseh és a lengyel piacokat is érinti - tette hozzá Kiss Mónika.

Az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvéből, amelyet a jegybank szerdán tett közzé, a befektetők azt a részt emelték ki, hogy az MNB kész újabb intézkedéseket bevetni, ha az infláció nem emelkedik megfelelően.

Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője az M1 - en kifejtette: este nyolc órakor hozzák nyilvánosságra a Fed legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét, az elemző szerint a befektetők most erre várnak.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!