Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Rossz hírű hónap a tőzsdéken a szeptember, s erre a jelek szerint a piac most kezdte emlékeztetni a befektetőket. A világon leginkább figyelt tőzsdeindex, az S&P 500 jó egy hónapnyi oldalazás után pénteken lefelé törte azt az árfolyamsávot, amelyben az elmúlt hetekben mozgott, s 53 pontos esést követően 2,45 százalékkal alacsonyabban zárt. A mozgás nagy része már ez európai piacok zárását követően történt, így a hétfői kereskedés a délelőtt folyamán eddig arról szólt, hogy az ázsiai és az európai piacok próbálták lekövetni az Amerikában látott mozgásokat.

Ázsiában a tokiói Nikkei 225-ös index 1,7 százalékot esett, a kínai Sanghai Composite 1,85 százalékot veszített értékéből, a hongkongi Hang Seng 3,3 százalékkal került lejjebb. Az európai piacok hasonló produkcióval indítottak, a kereskedés első óráját követően a vezető indexek jellemzően 1,6-2 százalék körüli mínuszt produkáltak.

Az elemzők egyelőre leginkább a vezető jegybankok által alkalmazott monetáris politikával kapcsolatos várakozások átalakulásában keresik a lefelé megindult mozgás okait. Csütörtökön, az Európai Központi Bank kamatdöntő ülését követően Mario Draghi elnök nem tett utalást arra, hogy a jelenleg futó, havi 80 milliárd eurónyi kötvényt vásárló bank kiterjesztené, vagy meghosszabbítaná a jövő tavaszig tartó kötvényvásárlási programját. Pénteken a Fed nyíltpiaci bizottságának egyik tagja, Eric Rosengren a bostoni Fed elnöke a kamatemelés szükségességéről nyilatkozott. A piac már csak azért is komolyabban megijedt szavaitól, mivel a korábbi üléseken Rosengren jellemzően a kamatszint változatlanul tartása mellett érvelt. A Wall Street Journal szerint azonban a munkaerő-piacon tapasztalt folyamatok és az emelkedő eszközárak most már őt is meggyőzték, hogy a héják táborához csatlakozzon.

Az idegességet hétfő reggel tovább fokozhatta, hogy Hillary Clinton vasárnap reggel rosszul lett egy, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatairól megemlékező rendezvényen. A hírek szerint azóta jobban van a tüdőgyulladásban szenvedő elnökjelölt, azonban a Donald Trump győzelmétől tartó befektetők aggodalmai nem segítenek a hangulaton.

Technikai szempontból egyelőre annak ellenére nem kell temetni a részvénypiacot, hogy a vezető index lefelé tört ki egy hónapos oldalazásából. Az index ezzel egy olyan sávot tört le, amelynek alsó határát a 2157 pont körüli, a felsőt pedig a 2193 pontos szint alkotta. A technikai elemzés szabályai szerint egy ilyen sávból való kitörés elsődleges célára a sáv szélétől a sáv szélességével megegyező távolságra található. Ez jelen esetben annyit tesz, hogy a letörésből minimálisan elvárható mozgás nagysága 36 pont, azaz 2120 pont. Ez mindössze 7 ponttal van a pénteki záróérték alatt, s a mostani határidős jegyzések szerint a kereskedés elején teljesítheti is az index.

Ugyanakkor a hosszabb távú képet figyelembe véve ez a mozgás - eddig - tekinthető technikailag egy egyszerű visszatesztelésnek. Az S&P 500-as indexnek ugyanis a nyár folyamán felfelé sikerült kitörnie egy jóval nagyobb, tavaly év eleje óta kiépített kereskedési sávból, melynek felső határa 2090 és 2130 pont között, alsó pedig 1860 pont körül található.

Az S&P 500-as index
Kép: www.markers.hu

A kitörést követően gyakran előfordul, hogy a mutató visszatér a korább sáv széléhez, s csak onnan folytatja útját a kitörés irányába. Ez a mostani produkcióba még bőven belefér, a kitörésből számolt, 2350 pont feletti célárfolyam teljesülését még nem kell temetni a mutatóban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!