A konszolidált veszteség miatt a tavalyi évet egyébként 140 milliós - önmagához képest kiemelkedő - anyavállalati eredménnyel záró Pannon-Flax teljes saját tőkéjének elvesztésével szembesült (a saját tőkéje az egy évvel korábbi 3,55 milliárdról 2000 végére -233 millióra csökkent). A közgyűlésen az egyik kisrészvényes fölvetette a korábbi Betonútépítő-vezetők kártérítési felelősségét és esetleges büntetőjogi felelősségének kérdését. Mint a közgyűlésen kiderült Pallay Tibor a Betonútépítő volt vezérigazgatója ma a Betonút Szolgáltató Rt. vezérigazgató-helyetteseként, Farkas László volt termelési igazgatóhelyettes pedig a Vegyépszer Rt. autópálya-építésért felelős vezérigazgató-helyetteseként erősíti a konkurenciát. Váradi Ernő a Pannon-Flax ma újraválasztott igazgatósági elnöke válaszában elmondta, hogy a társaság - amellett, hogy a lehető leghamarabb értékesíteni kívánja a Betonútépítő befektetését - a felelősségre vonás tárgyában megteszi a szükséges lépéseket.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!