Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az eurót 295,81 forinton jegyezték hétfő reggel, nem sokkal hét óra után az előző heti záró 295,56 forintos árfolyam után. Az euró az előző hét folyamán esett, és pénteken a csaknem hathetes csúcsot jelentő 294,01 forinton is járt. Elemzők szerint a forint erősödését többek között a japán jegybank által bejelentett gazdaságélénkítő csomag hatására javuló nemzetközi befektetői hangulat, illetve a Magyar Nemzeti Bank új vezetéségével szembeni piaci bizalmatlanság enyhülése segíti. Az euró 1,3079 dollár hétfő reggel, az árfolyam valamivel alacsonyabb a péntek esti 1,3102 dollárnál.

Hétfőn sem a magyar, sem a nemzetközi adatnaptárban sincs fontosabb közlés, de a forint árfolyamára hathat a Magyar Nemzeti Bank alelnöki pozíciójára jelölt Gerhardt Ferenc parlamenti bizottsági meghallgatása. A szakember nem ismeretlen a piac számára, hiszen az elmúlt két évben az MNB Monetáris Tanácsának külső tagjaként vett részt a jegybanki politika alakításában.

A befektetők ezen kívül a Nemzetgazdasági Minisztérium hamarosan megjelenő konvergenciaprogramját várják, amelyben a gazdasági tárca új vezetősége friss makrogazdasági prognózist tesz közzé, és megjelölheti a kormányzati ciklus utolsó évének gazdaságpolitikai hangsúlyait.

Az amerikai dollár hétfő reggel 226,26 forint, valamivel magasabb a péntek esti 225,56 forintnál. A svájci frank 242,91 forintról 243,28 forintra drágult. A japán jen jegyzése 2,3102 forintra nőtt 2,2868 forintról. A legfontosabb régiós devizák közül a lengyel zloty kissé gyengült, a cseh korona pedig enyhén erősödött az euróhoz képest. Az euró hétfő reggel 4,1095 zloty, illetve 25,910 korona volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!