A vezető részvények közül a Mol és a Matáv hízott: 0,2 illetve 1,3 százalékot. Az OTP és a Richter papírjának árfolyama viszont 1,3 illetve 1,2 százalékot csökkent. A PSZÁF engedélyezte a Bank of China (Hungária) Rt. megalapítását - adta hírül a Magyar Tőkepiac. Ez lesz a kínai nagybank első közép-európai filiáléja. A pekingi székhelyű pénzintézet magyarországi vállalata 2,7 milliárd forintos jegyzett tőkével indul. Ami a hazai makrohíreket illeti, idén júniusban a magyarországi építőipari termelés volumene szezonálisan és munkanap-korrekcióval kiigazítva 17,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg havi szinten 3,4 százalékkal csökkent. Az idei hetedik hónapban a magyarországi háztartások inflációszűrt megtakarítása 8,7 milliárd forinttal csökkent júniushoz képest - adta hírül a Magyar Nemzeti Bank. A kamatokba foglalt inflációs kompenzáció 16,6 milliárd forint volt. Az előzetes adatok szerint júliusban az árfolyamváltozások miatt a háztartások 1,3 milliárd forint átértékelődési veszteséget szenvedtek el. Júliusban az Egyesült Államokban 0,1 százalékkal nőtt a fogyasztói árindex, szemben a várakozásokkal, amelyek 0,2 százalékos emelkedést prognosztizáltak. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számolt index a várakozásoknak megfelelően 0,2 százalékkal nőtt. A Michigan Egyetem előzetes fogyasztói bizalmi indexe váratlanul 87,9 pontra esett augusztusban, holott előzetesen 89 pontra számítottak. Az előző hónapban az index értéke 88,1 pont volt. Főleg a jövőbeni várakozások romlottak, a jelenlegi helyzet megítélése kis mértékben javult. A Nasdaq Stock Market Inc. bezárja a Nasdaq Japan néven működő, két éve veszteséges börze-vállalkozását, s a jövőben inkább Európára koncentrálna. A részben az internetes befektetéseiről ismert Softbank tulajdonában lévő Nasdaq Japanon jegyzett 98 cég az oszakai tőzsdén folytatja pályafutását. Túl lazának ítélték a munkatársak öltözködési szokásait a Deutsche Bank londoni kirendeltségének vezetői, s szeptembertől többek között megtiltották a farmer, illetve az edzőcipő viselését. Az öltöny azonban továbbra sem kötelező. Egy egész erdőt loptak el a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszakürtön. Az ismeretlen tolvajok egy 1,3 hektárnyi magánterületről tüntették el a fákat, háromszázezer forint kárt okozva így a tulajdonosnak. David Beckham hangján szólalnak meg Nagy-Britanniában a Vodafone előfizetéssel rendelkező mobilosok üzenetrögzítői. A futballsztár ugyanis kölcsönadta hangját a mobilszolgáltatónak. Az ősz folyamán két újabb cég, nevezetesen a Lufthansa-érdekeltségű German Wings, valamint Európa legnagyobb turista-cége a TUI AG is beszáll az olcsó légitársaságok egyre bővülő piacára. Mindkét cég a Köln-Bonn légikikötőből indítja majd járatait Európa nagyvárosaiba. A repülőgép motorokat (is) gyártó Rolls Royce Plc. jövő csütörtökön tárja nyilvánosság elé első féléves gyorsjelentését, ám már pénteken bejelentette, hogy nyeresége hatalmas visszaesést szenvedett el. A cég 5 000 dolgozójától volt kénytelen nemrégiben megválni, mivel a szeptember 11-ei támadások óta szenvedő repülőgép-piacon alig akad megrendelés polgári repülőgépekhez való motorokra, pedig a cég jövedelmének 50 százalékát ezek biztosítják. Ráadásul a társaság hatalmas adósságállományt halmozott fel, a részvénypiac gyengélkedése miatt pedig közel 1 milliárd fontos értékcsökkenésre számíthat. Ami pedig közép-európa legfőbb beszédtémáját, az árvizet illeti: a kormány pénteki rendelete alapján a fővárosi katasztrófavédelem összes költségét, beleértve a kitelepítéseket is az állam fedezi. Ezen kívül adókedvezményt vehet igénybe az a magánszemély, aki az árvízkárosultaknak nyújtott pénzbeli adományát olyan közhasznú szervezeten keresztül teszi, amely a rászorulókat segítő célzattal működik. Várhatóan nem okoz nagy problémát a Danubius Rt. margitszigeti szállodáiban az árvíz. Emellett a cég számára különösen kedvező fejlemény, hogy a Forma-1-es verseny idejére a korábban vártnál több vendég érkezett a budapesti hotelekbe. A Közép-Európát sújtó árvíz több milliárd euró kárt okoz, ám a biztosítók várhatóan ennek csak töredékét fizetik majd ki, ugyanis a térségben a lakossági biztosítások általában nem foglalják magukban az árvíz-kockázatot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!