A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. 68 milliárd forint feletti mérlegfőösszeggel és 40,8 milliárd forintos saját tőkével zárja a 2017-es évet - derül ki a társaság által a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti, nem auditált előzetes konszolidált beszámolójából.

A társaság 2017-ben 16,823 milliárd forint bevételt ért el, üzemi eredménye 2,613 milliárd forint volt, nettó eredménye 10,346 milliárd forintot tett ki.

Egy évvel korábban az árbevétel 23,9 millió forint volt, az üzemi veszteség 43,702 millió forintot tett ki, a nettó eredmény pedig mínusz 47,362 millió forint volt. A mérlegfőösszeg 2016-ban 4,031 milliárd forint volt, a saját tőke pedig 596,974 millió forint.

A közlemény szerint a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségébe tartozó cégcsoport fennállásának eddigi legfontosabb időszakát tudhatja maga mögött 2017-ben, a társaság tevékenységének és portfóliójának újrapozícionálását, illetve átstrukturálását követően egy év alatt Magyarország egyik meghatározó befektetési holdingvállalatává fejlődött. A cégcsoport által kezelt vagyon értéke 2017-ben meghaladta a 150 milliárd forintot, a csoport portfoliójában a pénz- és tőkepiacon, az idegenforgalomban, az ingatlanhasznosítás, valamint a vagyonkezelés területein működő társaságok találhatók.

A Konzum-csoport 2017-es nettó adózott eredményét tovább növeli a Konzum Management Kft.-ben lévő Opus Global Nyrt. törzsrészvények december 31-i árfolyamának megfelelő átértékeléséből származó hatása. Ennek köszönhetően a Konzum-csoport 2017-ben 19 milliárd 649 millió forintos átfogó eredményt ért el, míg 2016-ban mínusz 47,632 millió forintot.

A 2017. decemberében bejelentett, a mérlegfordulót követően - részben már megvalósított - tőkeemelés tovább növeli a Konzum Nyrt. konszolidált saját tőkéjét és eredményét. A tőkeemelés hatásai azonban a 2018. első féléves beszámolóban jelentkeznek majd.

Várhatóan 2018-ban sem törik meg a Konzum lendülete: a napokban derült ki, hogy a Konzum megpróbálja megvásárolni cseh befektetőktől a Telenor mobilszolgáltatót.

A fotó forrása: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!