Még nem számoltak a vírus igazi hatásával, komoly veszély fenyeget

A Goldman Sachs elemzői szerint a befektetők még nem árazták be a koronavírus-járvány valódi hatásait. Komoly korrekció alakulhat ki emiatt a tőzsdéken.
Lovas-Romváry András, 2020. február 22. szombat, 11:38
Fotó: AFP - Fotó: Wang Zhao/AFP

Csúcsszinteken járnak az európai és az amerikai részvényárfolyamok, az egyik legnagyobb befektetési bank, a Goldman Sachs elemzői szerint azonban komoly veszélynek vannak kitéve a részvényárfolyamok. Szerintük nagy kockázata van annak, hogy egy komolyabb korrekció bontakozzon ki, a befektetők ugyanis jelentősen alábecsülik a koronavírus-járvány vállalati nyereségekre gyakorolt negatív hatásait.

Úgy gondoljuk, hogy a nagyobbik veszély az, hogy a járvány vállalati profitokra gyakorolt negatív hatása nincs benne a jelenlegi részvényárfolyamokban, s ez azt jelenti, hogy nagy a korrekció kockázata - mondta Peter Oppenheimer, a bank szakértője a Financial Times szerint. A tőzsdei zsargonban korrekciónak egy 10 százalékot elérő, vagy azt meghaladó áresést szokás nevezni.

A laza monetáris kondíciók és az alacsonyabb kötvényhozamok egyaránt segítették a részvények felértékelődését, a világ összes tőzsdéjén erőteljesen megnőtt az értékeltségi szint, s ez törékennyé teszi a piacokat az esetleges negatív eredménymeglepetésekkel szemben - írja a szakértő.

Nem mérték még fel a járvány hatásait

A recessziók tipikus kiváltó okai - mint az emelkedő kamatok, a magánszektor adósságának romló minősége - jelenleg nem láthatóak, és aNemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint a globális gazdaság idén 3,3 százalékkal bővülhet. Ugyanakkor a Goldman elemzője figyelmeztetett, hogy a piac jelenleg nem mérte fel kellően a Covid-19 járvány hatásait. Emlékeztetett, hogy a kínai gazdaság sokkal nagyobbra nőtt és jobban integrált a globális gazdaságba, mint a 2003-as SARS járvány idején volt. A kínai GDP azóta nominálisan, dollárban számolva több, mint hatszorosára emelkedett, s a kínai turizmus felelős jelenleg a globális GDP 0,4 százalékáért.

A szakértő hozzátette, a profitvárakozások az idei évre jelenleg relatíve visszafogottak, a járvány hatásait nem számolva is, s a cégek saját profitjukra vonatkozó előrejelzéseinek módosítása egyelőre belesimul a historikus átlagba. Még az olyan ciklikus piacokon is, mint Európa, ahol a kínai kitettség sokkal magasabb az amerikai piacnál.

Irracionális jókedv uralkodik

A Bank of America legutóbbi alapkezelői felmérése szerint a befektetők jelenleg ugyan kevésbé derűlátók, mint januárban voltak, azonban még mindig irracionálisnak nevezhető jókedv uralkodik közöttük - emlékeztet a lap.

A mostani bikapiac tavaly januárban vette kezdetét a Wall Streeten, amikor a 2018 őszi rövid medvepiacot követően - melynek során az S&P 500-as részvényindex több, mint 20 százalékot esett - a Fed változtatott addigi monetáris politikáján.

Míg előtte a kamatemelések és a kvantitatív lazítási program során nagyra nőtt mérlegfőösszeg leépítés volt napirenden, addig januárban már ismét a kamatcsökkentéseket kezdett el kommunikálni és végrehajtani az amerikai jegybank. Az S&P 500-as részvényindex ez alatt az idő alatt a 2018 decemberi 2347 pontos mélypontjáról a hét közepéig 3378 pontig emelkedett, ami 43 százalékos hozamot jelent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK