Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az alacsony plusz szinthez ragadva töltötte napja nagy részét a BUX, majd kora délután lett ebből egy hangyányi mínusz, mígnem a zárás előtt napi csúcsra, 18 128 pontra rántották az indexet. A forgalom borzasztóan sivár volt, csak az OTP és a Magyar Telekom papírjaival kötöttek egymilliárd forintnál nagyobb értékben, és a teljes kötésérték is csak megközelítette a négymilliárdot. Ez nem is meglepő, hiszen a részvénypiaccal kapcsolatban igazán meglepő új értesülés nem érkezett, és a globális piacok felől sem érkezett egyértelmű iránymutatás.

A blue chipek között csak a Magyar Telekom esett; a távközlési papír 1 forintot vesztett értékéből, pedig járt négyforintos pluszban és háromforintos mínuszban is a nap folyamán. Az osztalékfizetés előtti időszak magyarázattal szolgál az élénk kereskedésre, osztalékrallyról azonban továbbra sem beszélhetünk, a heti záróárfolyam 413 forint volt. Az OTP - amelyet meglehetősen érzékenyen érintene az MNB kéthetes betétekkel kapcsolatos terve - a zárószakasz előtti pillanatokban még nullában állt, végül azonban 0,7 százalékos emelkedéssel, 4540 forintos árfolyamon zárt. A Molnak ennél is jobb napja, az utóbbi hónapokban sokat ütött olajpapír másfél százalékkal lett drágább az utolsó egy óra nagy emelkedése után, az utolsó kötést 16 480 forinton vitték véghez. A Richter 1,2 százalékkal 33 690 forintig, míg az Egis fél százalékkal 17 805 forintig emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!