Az amerikai részvények gyengébben kezdték a keddet - a befektetők egyelőre kivárnak, a Fed kamatdöntése és a gazdasági kilátásokról adott tájékoztatója szerepel a figyelem középpontjában.

Az összes jelentős tengerentúli index közel egy százalékos gyengülést szenvedett el: A Dow Jones 9248 ponton nyitott, a Nasdaq 1971 ponttal kezdte a napot, míg az S&P 997 ponttal rajtolt.

Sok stratégában kételyek merültek fel a további növekedést illetően: az S&P például 50 százalékkal erősödött a márciusi gödör óta és a június végi, július eleji apró megszakítást leszámítva folyamatosan emelkedett.

A Fed várhatóan nem változtat a kamat mértékén, de a befektetőket jobban érdekli a monetáris politika irányítóinak nyilatkozata - jelentősen befolyásolhatja a piaci szereplők hangulatát ha a testület megváltoztatja a gazdaság egészére vonatkozó kilátásait.

A pénzintézeti papírok közül a JPMorgan 1,34 százalékkal gyengült, a Bank of America részvények - majdnem egyedüliként - erősödtek, közel fél százalékkal. Az American Express papírok több mint két, a General Electric részvények közel három százalékkal gyengültek.

A kora délután publikált termelékenységi és munkaerőköltségi adat ugyan alaposan felülmúlta az elemzői várakozásokat, azonban a piac a jelek szerint csak átmenetileg tudott felhőtlenül örülni neki.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!