A határidős indexjegyzések alapján a főbb tőzsdék árfolyammutatói és az euróövezeti EuroStoxx50 index is 0,1 százalék erősödéssel kezdhetik a kereskedést - írja az MTI.

Pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal jelenteti meg előzetes adatait a németországi fogyasztói árak decemberi alakulásáról. Egyéb piacmozgató erejű európai makrogazdasági adat közzététele nem várható.

Csütörtökön az európai tőzsdék csekély forgalom közepette, London kivételével, veszteséggel zártak. A pán-európai Stoxx 600 index 0,33 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,32 százalékkal csökkent, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,78 százalékkal.

Londonban a nyersanyagipari ágazatnak köszönhetően 0,03 százalékkal zárt pluszban az FTSE-100 index. A frankfurti DAX index 0,69 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,55 százalék veszteséggel fejezte be a kereskedést, Madridban 0,71 százalék, Milánóban 0,36 százalék volt az indexcsökkenés.

Az indexeket csütörtökön leginkább a távközlési szolgáltató és technológiai cégek papírjai terhelték meg, a BT, Ericsson, Immarsat és a Nokia nagyot veszített árfolyamából. Az Airbus részvénye több mint egy százalékkal gyengült annak hírére, hogy az A380-as óriásgép gyártásának a beszüntetését fontolgatja, ha nem kap megrendelést az Emirates légitársaságtól.

Az amerikai indexek nyereséggel fejezték be a csütörtöki kereskedést, a DJIA-30 rekordon zárt, a 71-ik alkalommal az idei évben. Az ázsiai tőzsdék többségén indexemelkedéssel indult az év utolsó kereskedési napja. Az index csak Tokióban csökkent kismértékben.

A Brent nyersolaj ára 0,65 százalékkal, hordónként 66,59 dollárra, a WTI ára 0,67 százalékkal, 60,24 dollárra emelkedett. A WTI olaj ára 2015 júniusában állt legutóbb 60 dollár felett, a Brent pedig a héten korábban ért el 67 dollár feletti árat, amire 2015 májusában volt legutóbb példa. A csütörtöki áremelkedést az amerikai termelésben a múlt héten váratlanul bekövetkezett csökkenés váltotta ki. Az Egyesült Államok napi csaknem tízmillió hordó olajat termel. Elemzők arra számítottak, hogy az év végére már csatlakozik a napi tízmillió hordónál többet termelő országok Szaúd-Arábiából és Oroszországból álló szűk csoportjához.

A dollár árfolyama és az arany ára alig változott. Az eurót 0,07 százalékkal jegyezték erősebben 0,1950 dolláron. Az arany ára 0,04 százalékkal unciánként 1297,70 dollárra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!