Pluszban zárt Nyugat-Európa

Emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot a vezető nyugat-európai részvényindexek, amelyeknek a tengerentúli erősödés is lendületet adott.
NAPI, 2010. november 2. kedd, 18:51
Fotó:

Az FTSE-100 1,1 százalékkal 5757, a CAC-40 0,6 százalékkal 3866, a DAX 0,8 százalékkal 6654 pontra emelkedett.

Az általános hangulatra kedvezően hatottak azok a várakozások, amelyek szerint szerdán a Federal Reserve a kvantitatív lazítási program újabb felvonását jelentheti be, így igyekezve lökést adni az amerikai gazdaságnak.

Londonban több mint két százalékkal drágultak az Imperial Tobacco Group részvényei az eredmény közel megkétszereződésének hírére, de a bánya- és energiaipari papírok is kiemelkedő teljesítményt mutattak fel. A BP ugyan harmadik negyedévi nettó profitjának zuhanásáról számolt be, a gyorsjelentés azonban így is jobb lett a vártnál, hiszen - ahogyan a Société Générale elemzése megállapította - az olajömléssel kapcsolatos költségeket leszámítva továbbra is erős teljesítményt nyújt a társaság. A Lloyds Banking Group ugyanakkor a vesztesek táborába került, miután a piac rossz néven vette, hogy a társaság konkrét számok említése nélkül közölte, jól halad a 2010-es profitcélok elérése felé.

A franfurti börzén a BASF után a második legtempósabb emelkedést produkálták a Fresenius részvényei, miután az egészségügyi cég javított idei eredményvárakozásán. A Metro esetében viszont rosszul reagált a piac arra, hogy bár a nagykereskedelmi társaság a vártnál nagyobb mértékben növelte harmadik negyedévi profitját, az éves forgalom bővülése várhatóan elmarad a cég középtávú céljaitól.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK