Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

New Yorkban, a kereskedés kezdetén, a DJIA-30 index 0,92 százalék, az S&P-500 index 1,34 százalék, a Nasdaq Composite index 1,58 százalék nyereséget mutatott.

A tőzsdei árfolyamokat világszerte a kínai elnök békülékeny, az amerikai-kínai kereskedelmi feszültséget enyhítő nyilatkozata emelte kedden. Az amerikai tőzsdék nyitásakor az európai piacok fél és egy százalék közötti nyereségben jártak.A kínai elnök által tett, és az ország gazdaságának további megnyitását kilátásba helyező nyilatkozat nagyot emelt az olajárakon kedden.

A WTI ára 1,83 százalékkal hordónként 64,58 dollárra, a Brent ára 1,82 százalékkal 69,90 dollárra emelkedett. A Brent ára a keddi kereskedés folyamán átlépte a 70 dolláros határt is. Az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség enyhülésének a jeleire az olajár két kereskedési nap alatt közel öt százalékkal emelkedett.

A dollár gyengült, az arany ára emelkedett. Az eurót 0,31 százalékkal jegyezték erősebben, 1,2357 dolláron, az arany ára 0,21 százalékkal, 1342,90 dollárra emelkedett unciánként.

A kép forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!