Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján 0,1-0,2 százalék indexemelkedésre lehet számítani csütörtökön a főbb európai piacok, a londoni, a frankfurti és a párizsi nyitásakor - írja az MTI.

Szerdán nagy nyereséggel nyugtázták az európai tőzsdék, hogy hírügynökségi jelentések szerint közeledtek az álláspontok az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon. Beszámolók szerint ugyanis az álláspontok közelebb kerültek egy részmegállapodás megkötéséhez. Washingtonban arra számítanak, hogy még december 15., azaz a kínai importtermékeket sújtó újabb amerikai pótvámok bevezetésének határideje előtt tető alá tudják hozni.

A befektetői hangulat javulása az amerikai piacokon is pozitív záráshoz vezetett szerdán, három veszteséges napot követően. Annak ellenére is, hogy a novemberi foglalkoztatási adatok lényegesen elmaradtak a piaci várakozásoktól.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 1,13 és 1,18 százalékkal emelkedtek szerdán, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,36 százalékkal erősödött.

Londonban 0,42 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,16 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 1,27 százalékkal erősödött. Madridban 1,48 százalék, Milánóban 1,31 százalék indexemelkedéssel zárt szerdán a tőzsde.

Az olajár lefelé korrigált csütörtökön az előző napi nagy emelkedés után. Szerdán a Brent nyersolaj ára közel négy százalékkal, a WTI ára több mint négy százalékkal emelkedett. Az emelkedés oka részben az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek várható rendeződésének, így a kereslet remélt növekedésének volt tulajdonítható. Az áremelkedéshez hozzájárult az önkéntes kitermelési korlát OPEC-től várt megemelése is. Az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők a héten döntenek bécsi találkozójukon a termelési korlátról.

A csütörtöki európai piaci nyitás előtt másfél órával a Brent nyersolaj ára 0,27 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 62,83 dolláron, a WTI ára pedig 0,46 százalékkal 58,16 dollárra csökkent.

Az eurót 0,06 százalékkal jegyzik erősebben 1,1083 dolláron, az arany spot ára 0,22 százalékkal unciánként 1477,28 dollárra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!