Az index 139 pontos (0,8 százalékos) csökkenéssel 17322 ponton áll, vagyis továbbra sem tudott elszakadni a 17425 pontnál található ellenállástól, se föl- sem pedig lefelé.

A vezető papírok közül reggel az OTP kapta a legnagyobbat, ám a 3 százalék feletti mínuszból fokozatosan próbál föltápászkodni a bankpapír. Délután fél kettőkor 3420 forintnál jár, ami 2 százalékos mínuszt jelent. A Mol napok óta 17 ezer forint körül ingadozik, most egy kicsit alatta, 16900-on születnek rá a kötések.

A Richter visszaesése folytatódott, már csak 35490 forintot adnak érte, 0,6 százalékkal kevesebbet a tegnapi zárásnál. Az Egis is lejjebb jött 17250 forintra, ez 1,2 százalékos mínusz.

A Magyar Telekom viszont szárnyakat kapott, egyedüliként emelkedik a mezőnyben, 511 forinton kereskednek vele.

A BUX-papírok közül a legnagyobb vesztes az E-Star, 3,6 százalékkal 6551 forintra esett különösebb hír nélkül. Nagyobbat esik még az Orco, a Freesoft és az EstMédia részvénye is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!