A Rába ma bejelentette, hogy leánycége, a Rába Futómű Kft. és a Marmon-Herrington megállapodást kötött, hogy a magyar cég jövőre 29,4 millió dollár értékben szállít futóműveket és alkatrészeket amerikai partnerének. Emellett a felek olyan termékfejlesztési és stratégiai lépésekben is megállapodtak, melyek az elkövetkezendő években javítják versenyképességüket és biztosítják növekedésüket. A Marmon Harringtonnal kötött új szállítási szerződés az ideinél 13 millió dollárral nagyobb értéket képvisel. A mostani megrendelés kompenzálja a Concorde által eddig várt amerikai exportcsökkenést, ezért a brókercég szakértői az eddigi 5 százalék helyett 15 százalékos exportbővülésre számítanak, ami operatív szinten 200 millió forintot jelenthet. Kedvező a Rába szempontjából az is, hogy a szerződésben a Rába áthárítja a devizaárfolyam kockázatát a Marmonra, ezért a megrendelés értékét nem veszélyezteti a dollár gyengülése. A Concorde a bejelentés nyomán 915 forintról 980 forintra emelte a Rába-papír célárfolyamát, ugyanakkor a papírokra vonatkozó ajánlása továbbra is tartás.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!