Szokásos üzletmenet jellemezte az elmúlt negyedévet - kezdte a negyedéves gyorsjelentésről szóló beszámolóját Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója. A februárban közzétett előrejelzéseken nem is kívánnak változtatni. Az orosz piacon forgalomnövekedés, illetve jó ütemű forgalomnövekedés Romániában, Lengyelországban és Kínában, illetve jelentős visszaesés következett be az USA-ban a negyedévben.

Oroszország továbbra is a legjelentősebb piac, Románia inkább csak a nagykereskedelem miatt képvisel viszonylag nagy részt a teljes forgalomban.

A kutatás fejlesztési költségek 12-13 százalék közötti érték helyett 11,1 százalékot értek el, ami valamivel alacsonyabb mint szokásos. Ezek a költségek az első negyedévben még nem jelentkeznek teljesen, a második félévtől azonban ennek növekedése várható - mondta a vezérigazgató.

Általában a nőgyógyászati terméknél volt egy kis visszaesés, az Esmya forgalma növekedett, a német piacon azonban általában véve csökkent a nőgyógyászati termékek forgalma. Ez egyrészt várható demográfiai okokra volt visszavezethető, másrészt az első negyedévben időlegesen a korábbinál nagyobb hangsúlyt kapott a médiában egyes nőgyógyászati szerek esetleges mellékhatásainak jelentősége, ami, némileg visszavetette az értékesítést.

Marad a 10 százalékos eredményhányad

Kisebb növekedés következett be az üzemi eredményhányadban, a 16,5 százalék helyett 12,7 százalék lenne a valós érték, ha a levonnánk a cégvásárlásból adódó 3,5 milliárdos rendkívüli bevételt, illetve a k+f költségek is normál szinten jelentkeztek volna - mondta Bogsch. Az üzemi eredményhányadnál az egész évre továbbra is a 10 százalékos szintet céloztak meg az egész évre a mostani 12,7 százalékos tisztított érték ellenére is.

Lengyelországban az első negyedévre egy influenza elleni termék első negyedévi forgalomnövekedése vitte az üzletet, Romániában viszont az alacsony bázis miatt volt egy markánsabb javulás.

A FÁK-országokban elsősorban Oroszország miatt volt egy 25 százalékos növekedés rubelben, aminek egy öt százalékos részét áremelés okozott, de eközben 17 százalék feletti gyengülést szenvedett el a rubel az euróval szemben. Ukrajnában két éve 30 millió dollár körüli szinten stabilizálódni látszik a forgalom ami egyharmada a korábbi értékesítésnek és ebben egyelőre semmi javulás nem látszik.

Az USA-piac visszaesése nagyon jelentős volt, 52,2 százalékkal csökkent dollárban a forgalom, ami a generikus verseny erősödésének és a Cariprazine értékesítések negyedév végén történő megindulásának köszönhető.

A cég nőgyógyászati portfóliójában már az Esmya a legjelentősebb rész, 18 százalék miközben 14 százalékot tesz ki a Grünenthal-portfolió értékesítése.

A devizaárfolyamok közül kiemelkedő jelentősége volt az év eleji rubelgyengülésnek, az időszaki euroban kifejezett árfolyam 82 volt a tavalyi 70-nel szemben, ehhez képest volt az orosz piac teljesítménye meglepően jó - hangzott el a sajtótájékoztatón.

(A szerző rendelkezik Richter-részvényekkel.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!