Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hatalmas réssel lőttek ki felfelé az Allianz részvényei a frankfurti tőzsdén a társaság gyorsjelentésének közlése után. A biztosító társaság papírjainak árfolyama kora délután 4,3 százalékkal járt magasabban csütörtöki záróértékénél, de a délelőtt folyamán volt, hogy 5 százalék feletti emelkedést mutatott a papír.


Az Allianz nyeresége az időszakban 11 százalékkal, 1,61 milliárd euróra emelkedett - emelik ki a Quaestor elemzői, ez meghaladta az 1,57 milliárd eurós elemzői várakozásokat. A jelek szerint egyelőre nem rázta meg a céget az, hogy a tulajdonában álló amerikai vagyonkezelő cégéből, a PIMCO-ból annak vezetője, Bill Gross távozása után a befektetők jelentős összegű tőkét vontak ki. A tőkekivonás mértéke a jelentés szerint október végére már lelassult.

Az üzemi eredmény 2,65 milliárd euró volt, szintén meghaladva a 2,62 milliárdos becsléseket. Az Allianz árbevétele 14 százalékkal 28,78 milliárd euróra tudott emelkedni az egy évvel korábbi 25,14 milliárd euróról - emelik ki a brókercég elemzői.

Ami igazán megmozgatta a befektetők fantáziáját az az a bejelentés volt, amely szerint a társaság az eddigi 40 százalékot követően ezentúl a nettó nyereség 50 százalékát osztják ki a részvényesek között. A piac a tavalyi 5,3 eurós osztalékot követően eddig 6,3 százalékos osztalékot várt 2014 után. A társaság menedzsmentje megerősítette idei eredményvárakozásait is, 10,5 milliárd eurós üzemi profittal számolnak.


Az Allianz részvényeinek árfolyama gyakorlatilag folyamatosan emelkedő trendben van a 2011 őszi mélypont óta. Bár az árfolyam a hetes grafikonon úgy tűnik, az utóbbi időben csak sávozásra volt képes a 117-134 euró zónában (egy szeptember eleji, korai kitöréssel), azonban az osztalékkal korrigált chart jól mutatja, hogy ez is inkább emelkedő trend, semmint sávozás.

Az Allianz árfolyama
Kép: Markers.hu


A sávozáshoz hasonlatos alakzaton kívül más jól felismerhető formáció egyelőre nem jelentkezik a grafikonon.

Az allianz árfolyama, napos
Kép: Markers.hu


A bejelölt szintek azért lehetnek - voltak - fontosak a részvény mozgása szempontjából, mert elvileg a szeptember végi nagy eséskor ezek voltak a technikailag fontos támasz-szintek, ahol jelentős mennyiségi vételi érdeklődés jelentkezett a papírra, s ezért a felfelé menetben ezek váltak ellenállássá (amelyek vagy órákig, vagy napokig tartanak ki, vagy megfordítják az egész felfelé tartó mozgást). Érdekesség, hogy a ma reggeli résben realizálódott a lejtmenetben a forgalom jelentős része.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!