Legutóbb a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt az a szervezet, amely drasztikusan lefelé módosította a globális gazdaság idei és jövőre várható növekedésére vonatkozó előrejelzését és sok elemző már korábban megtette ezt. Ha igazuk lesz, akkor jövőre a világgazdaság a 2008-2009-es válság óta a leglassabb növekedést produkálja majd, azonban ennek ellenére az ezzel kapcsolatos félelmek egy kissé eltúlzottnak tűnnek - írja összefoglaló elemzésében a Financial Times.

Ha beigazolódna az IMF prognózisa, akkor az egy főre jutó GDP tekintetében közel 2 százalékos 2019-re várt növekedés még mindig jobb lenne, mint bármelyik globális recesszió idején tapasztalt az elmúlt hat évtizedben. Az IMF egyébként eddig négy ilyen időszakot azonosított, amikor az egy főre eső globális GDP csökkent.

Ben May, az Oxford Economics közgazdásza szerint a mostani lassulás inkább csak egy mini-fékezés lesz a szélesebb körű növekedés közepette. Az elemzőcég által vizsgált 45 országból a második negyedévben mindössze ötnél lehetett tapasztalni a gazdasági aktivitás visszaesését, s ráadásul ezekben is elég kis mértékben. Ezek közül a három legnagyobb, az Egyesült Királyság, Németország és Tajvan is csak a globális GDP 6 százalékát állítja elő. Nem úgy tűnik ez alapján, hogy a gazdasági feszültség nagyon széles-körű lenne. Az elmúlt évtizedben teljesen megszokott volt, hogy néhány gazdaság egy kis ideig zsugorodott - tette hozzá May.

Puhára eshetünk - drasztikusan megnőtt a feltörekvők súlya

Csak az jelez globális recessziót, ha azon gazdaságok, amelyek a világ GDP-jének több, mint 50 százalékát adják, együttesen negatív növekedést mutatnak fel - mondta Robin Brooks, a washingtoni Institute of International Finance közgazdásza. A globális gazdaság szerkezete megváltozott, s ez azt eredményezheti, hogy a recessziók kevésbé lesznek gyakoriak a jövőben. A feltörekvő országok gyors tempóban bővülnek, s részesedésük a globális GDP-ből a 80-as évekbeli 30 százalék körüli szintről mára 60 százalék fölé emelkedett.

Kína és India ugyan ugyan évek óta nem látott gyenge növekedési adatokat produkál, azonban a fejlett gazdaságokhoz képest még mindig gyorsan bővülnek. E két ország adja már a globális GDP 27 százalékát.

A globális recesszió nem fog bekövetkezni, mert a feltörekvő piacok növekedési üteme szerkezeti okokból magasabb lett, mint a múltban - mondta Torsten Slok, a Deutsche Bank vezető közgazdásza. Ha a feltörekvő országok súlya a 80-as évekbeli szinten lenne, akkor az idei utolsó negyedéves növekedés csak 1,5 százalékos lenne a várt 2,5 százalék helyett - írják a UBS elemzői. Ők úgy vélik, a jövőben a visszaesések magasabb növekedési szintek mellett érik majd el mélypontjukat.

Ahogy a kereskedelmi viták miatt az üzleti bizalom és a beruházások is komoly visszaeséseket szenvedtek el, elkezdett kinyílni az olló azon gazdaságok között, amelyek szenvednek az ipari termelés visszaesésétől és azok között, amelyek továbbra is erős belső keresletnek örvendhetnek. Ennek eredményeként sok gazdaság viszonylag robusztus maradt, a fogyasztói bizalom nem csökkent és a munkanélküliség többéves mélypontra zuhant. Bár a kilátások elég rosszak, azonban korántsem annyira, mint a korábbi globális recessziós időszakokban. Persze ez a helyzet romolhat, ha a kereskedelem és az ipari termelés területén további visszaesés lesz - mondta Slok.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!