A Wall Streeten hétfőn vérengzés zajlott, ami némiképp váratlan volt, hiszen előtte hosszabb ideig kitartó emelkedés volt az részvényárfolyamokban. A növekedést korábban a jobbnál jobb negyedéves vállalati jelentések, illetve az amerikai és a globális gazdaság pozitív jelei táplálták.

Ebből lett aztán egyik pillanatról a másikra akkora zuhanás az amerikai tőzsdéken, amekkorát eddig soha nem tapasztalhattak a kereskedők. Mi történt? Egyértelműen kijelenteni nem lehet, az elemzők véleménye is megoszlik, talán abban az egyben lehetünk biztosak, hogy több esemény szerencsétlen összhatása okozta a hétfői pánikot.

Az egyik ok az lehet, hogy az amerikai tízéves kötvények hozamai az utóbbi időszakban jelentősen emelkedtek és elérték a 2,883 százalékot. Ezzel megközelítette a 2013-ban látott 3 százalékos szintet, ez pedig sok befektetőnek elég volt ahhoz, hogy a kockázatosabb részvények felől a biztonságosabb államkötvények felé forduljanak. Mindehhez hozzátartozik, hogy múlt pénteki adatok szerint jelentősen nőttek a fizetések az USA-ban, ami erősítette az inflációs félelmeket. "Márpedig a magasabb inflációs kockázat azt jelenti, hogy nőni fognak kötvények kamatai. Ez pedig sok befektetőnek vonzó lehet" - mondta Torsten Slok, a Deutsche Bank egyik vezető közgazdásza a Financial Timesnak.

"A pánikszerű eladási hullám és részleges talpra állás - napközben voltak a zárásnál alacsonyabb szintek is - félig-meddig a robotkereskedőknek is köszönhető" - ezt már Kim Caughey Forrest, a Fort Pitt Capital Group senior elemzője mondta a Marketwatch-nak. Szerinte ezt bizonyítja, hogy az eladási-vételi döntéseket túl gyorsan hozták meg egyes alapok, "ennyire egy ember sem dönt gyorsan".

Az összeomlás egy másik okának azt is említik a szakértők, így például Randy Frederick, a Charles Schwab képviseletében is, hogy egész évben nagyjából stabilan emelkedtek a részvényárfolyamok. Emiatt szerinte a hétfői zuhanás "már várt és egészséges" volt. "Ez nem azt jelenti, hogy a bika piacnak vége van. Egyszerűen a tartalom nélküli, esztelen növekedés záródhat le és visszatérhetünk ismét egy fenntartható emelkedési trendhez" - vélte a Marketwatch-nak nyilatkozva Frederick.

Ide kapcsolódik, hogy a fentebb említett folyamatos növekedésnek köszönhetően a részvénypiac már nem olcsó, ilyen helyzetben pedig felértékelődnek az olyan biztonságosabb, ám egyre nagyobb hozamot hozó befektetések, mint az amerikai állampapírok.

Még nincs vége

Az amerikai tőzsdék - köztük a Dow Jones és a Nasdaq hat éve nem látott - zuhanása természetesen hatással volt a világ többi részére is. A tokiói Nikkei például közel 5 százalékot esett, ugyanúgy, ahogy a tajpeji tőzsde. Egész jól tartotta magát az ausztrál tőzsde, amely "csak" 3,2 százalékos mínuszban volt záráskor.

Ezek után nem meglepő, hogy az európai tőzsdék is óriási veszteségekkel indították a kereskedést, a nyitás után szinte minden főbb árindex 3 százalékkal zuhant. Azóta valamennyire normalizálódott a helyzet, egy órával a nyitás után például "már csak" 1,3 és 1,8 százalék körüli mínuszokat láthattunk. A trendből a budapesti tőzsde sem tudta kivonni magát, és közel két százalékos mínuszban van úgy, hogy az összes blue chip is lefelé indult.

Kép: Reuters

"Az utóbbi időben meglehetősen alacsony volt a volatilitás a tőzsdéken, úgy tűnik, most ez üt vissza" - kommentált a Bloombergnek Ben Kumar, a londoni Seven Investment Management befektetési menedzsere. A 12 milliárd font felett döntő befektetési alap szakértője szerint a kereskedők rengeteg készpénzen ültek az elmúlt időszakban és idővel be fogják fektetni. "Elképzelhető, hogy lesz még egy kis fájdalom - azaz a részvényárak esése -, mire elkezdődik az igazi vásárlási hullám" - vélte ugyanakkor.

Mit mondanak a szakértők?

"Ne féljünk és ne legyünk lobbanékonyak a kereskedés közben. Legyünk továbbra is fegyelmezettek, bármilyen is a piaci környezet és továbbra is a hosszú távú terveinknek megfelelően takarítsunk meg vagy vásároljunk." - adott egy jó tanácsot a Marketwatch olvasóinak Kristina Hooper, az Invesco vezető piaci stratégája.

Ugyanezt tanácsolja Jeff Carbone, a Cornerstone Wealth-től: "Amikor ügyfeleink kérdezik, azt mondjuk nekik, hogy ez alkalommal ne reagáljanak a piaci eseményekre. A mostani egy nagy tesztje a kockázati hajlandóságnak: mindenki emelkedést akar, ugyanakkor látja azokat a kockázatokat, amelyek a zuhanást okozhatják."

Persze nem mindenki volt ennyire optimista. Bob Doll, a Nuveen Asset Management senior portfólió menedzsere szerint az állampapírok hozama tovább fog emelkedni, ami újabb nyomást helyez majd a részvénypiacra.

Azt tehát senki sem tudja, mi várható pontosan a következő napokban, ám ahogy Stefan Koopman, a Rabobank elemzője mondja: "Mindenki kösse be az biztonsági öveket!"

Bedarálták a bitcoint is

A tőzsdei eséssel párhuzamosan a bitcoin árfolyama is lefelé indult: hétfőn 10 százalékkal gyengült a dollárhoz képest, kedden pedig 7100 dollár alatt indított, a nyitástól számított első hat órában folyamatosan gyengült, 6 órakor mélypontra, 6021,9 dollárra süllyedt. Ezzel bedőlni látszik az az elmélet, hogy a tőzsdéről a kriptovalutákba menekülhetnek a befektetők.

Nyitókép forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!