Rég nem látott Erste-eredmény

Az Erste Group 487,2 millió euró nettó nyereséget ért el 2015 első félévében. Magyarország a kivétel.
Napi.hu, 2015. augusztus 7. péntek, 09:45

Az első félévben jó eredményeket értünk el a stabil működési eredmény, valamint a kockázati költségek visszaesése nyomán. Ennek következtében a Tier 1-es alaptőkeráta 11,3 százalékra javult (Bázel 3 szerint, a teljes kockázatra vetítve). Kelet-közép-európai piacaink zöme jóval jobb teljesítményt nyújt, mint Európa többi része, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy a növekedést egyre nagyobb arányban táplálja a belföldi kereslet. Ez alapot jelenthet egyidejűleg két biztató trend számára: a teljesítő hitelek aránya immár ötödik negyedéve emelkedik, a nem teljesítő hitelek aránya pedig hatodik negyedéve csökken, s mára elérte a 7,7 százalékot  - mondta Andreas Treichl, az Erste Group vezérigazgatója a 2015 első félévi eredményeket bemutató sajtótájékoztatón.

Minden piacunk komoly mértékben hozzájárult a bankcsoport az első féléves 487,2 millió eurós nettó nyereséghez nyereségéhez.. Magyarország az egyetlen piacunk, ahol továbbra is negatív eredményt tapasztaltunk, ám a működési környezetben bekövetkezett javulás és annak nyomán, hogy a kormány betartotta a bankadó csökkentésére vonatkozó vállalását, meggyőződésünk, hogy jövőre nyereségesre fordul a magyarországi működésünk is. Mindent összevetve, a mérlegünk bővült az első félévben: a teljesítő hitelek volumene az év eleje óta 2,4 százalékkal nőtt, betétállományunk pedig szintén az év eleje óta 1,6 százalékos növekedést mutat" - ismertette Andreas Treichl.

Az Erste Group pozitív eredményekkel zárta 2015 első félévét, ami megjelenik a nyereség, az eszközminőség, a hitelezés és a tőkehelyzet erőteljes javulásában is. A bankcsoport az előző év hasonló időszakában elszenvedett 929,7 millió eurós veszteség után jelentős, 487,2 millió eurós nettó nyereségről számolhat be 2015 első hat hónapjára vonatkozóan, köszönhetően annak, hogy Magyarország kivételével minden ország pozitívan járult hozzá az előrelépéshez.

A mérlegfőösszeg 197,5 milliárd euróra nőtt a 2014. év végi 196,3 milliárd euróról. A növekményben szerepet játszott az ügyfélhitelek nettó állományának az előző év végi állapothoz viszonyított 2,2 százalékos, vagyis 123,5 milliárd euróra történő bővülése, amit a háztartási hitelállomány 1,7 százalékos, a kis-és középvállalatoknak nyújtott hitelek 2,0 százalékos és a nagyvállalatoknak folyósított hitelek 5,9 százalékos növekedése táplált. A betétállomány az első félév folyamán 1,6 százalékkal 124,5 milliárd euróra nőtt, ismét aláhúzva az Erste erőteljes betétgyűjtő képességét és ezzel tovább erősítve a bankcsoport pénzügyi függetlenségét.

Az eszközminőség továbbra is stabil javulást mutatott minden kulcsfontosságú szegmensben (a lakossági, a KKV- és a nagyvállalati üzletágban), mivel a nem teljesítő hiteleknek a teljes hitelállományhoz viszonyított aránya a tavalyi év végén tapasztalható 8,5 százalékról érezhető mértékben, 7,7 százalékra csökkent 2015 júniusának végére. A bankcsoport tőkehelyzete is jelentős mértékben erősödött: a 2014. december 31-i 13,4 milliárd euróról 14,0 milliárd euróra nőtt 2015 júniusának végéig, s ezzel együtt a teljes tőkeráta 15,7 százalékról 16,8 százalékra emelkedett. Az alaptőkeráta az előző év végi 10,6 százalékról 11,6 százalékra javult.

A bankcsoport működésének hatékonyságát az első félévben a stabil költség/bevétel ráta is kiemeli, hiszen 55,8 százalék lett ez az érték az egy évvel korábbi 55,4 százalék után, mivel az igazgatási költségek alig változva 1896,8 millió eurós kiadást jelentettek a munkavállalói létszám enyhe emelkedése ellenére. Az üzemi eredmény (működési eredmény) minimálisan, 0,7 százalékkal csökkenve 3399,4 millió euró lett a kelet-közép-európai piacokon lévő tartósan alacsony kamatkörnyezet miatt. A működési eredmény 1502,6 millió euró lett a 2014 első félévének végén elért 1525,3 millió euró után.

Előrejelzésünk szerint a működési környezet elősegíti a hitelezési tevékenység bővülését. A reál-GDP növekedését a stabil belföldi kereslet táplálja, s várhatóan 2-4 százalék között alakul a legfőbb kelet-közép-európai piacainkon, Horvátország kivételével. Ausztriára vonatkozóan 1 százalék alatti reálgazdasági növekedést jósolunk.

Az immateriális elemek nélkül számított tőkére vetített megtérülési ráta (ROTE) előreláthatólag 8-10 százalék körül alakul 2015-ben (a 2014. év egészében a vonatkozó tőkeelemek 8,4 milliárd eurót tettek ki). Az üzemi eredmény a várakozások szerint az egyszámjegyű skála közepe felé található értékkel csökken: a magyarországi üzletág üzemi eredménye - a forintosítás következtében az átlagos állományok visszaesése miatt - várhatóan alacsonyabb, ugyanakkor fenntartható szintre csökken; a romániai üzletág hozzájárulása is vélhetően visszaesik a megszűnő pozíciók hatásának tompulása okán; illetve ebbe az irányba hat az alacsony kamatkörnyezet fennmaradása is.

Az idei esztendőben a hitelállomány várhatóan az egyszámjegyű skála alján található mértékben bővül, emellett a kockázati költségek is csökkennek, 0,9-1,1 milliárd euróra. A banki sarcok a várakozások szerint mintegy 360 millió euróra rúgnak 2015-ben, ideértve a nemzeti és párhuzamosan az európai szanálási és betétbiztosítási alapok felé tett hozzájárulást is. Az osztrák kormánnyal továbbra is folynak az erre vonatkozó egyeztetések.

Az előrejelzés megvalósulását befolyásolhatják a fogyasztóvédelmi intézkedések, mint például a Horvátországban esetleg bevezetésre kerülő svájci frank-hitelekre vonatkozó mentőcsomag, valamint az Erste Group működési környezetét befolyásoló geopolitikai kockázatok.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

MLB2014, 2015.08.07 17:38

@nemhiszem: "Igatlanlufi is nekik volt köszöngető."
Lassan már ott tartunk, hogy nem a velejéig korrupt bank és pénzintézetek a felelősek a világválságért, hanem a kisemberek. Kifordított fiú vagy.

Ha a bankokban megmutatták volna az ügyfeleknek az EUR/HUF 20 éves trendjét -amiből azért lehetett volna látni a várható árfolyam emelkedést-, senki nem vette fel a devizában elszámolt hiteleket. De ezt szándékosan nem mutatták, elhallgatták mi várható, rátukmálták boldog-boldogtalanra. A hülye pék, autószerelő stb meg azt sem tudta mi az a menekülő valuta fogalom. Bízott a "közgazdász szakemberekben".
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw2, 2015.08.07 17:02

@nemhiszem:
"a hitelwsek akik uzsotásoznak és semmiseznek."

Velem beszélgetsz vagy valaki mással?

"Nézd a devizahitel kockázatát fel lehett mérni józan paraszti ésszel is."
Felmértem,és a többség szintén.

"Tömwgesen shortolták a chfet ft ellen"
Ez az összeg a nemzetközi pénzpiac CHF forgalmához képest aprópénz.

"Egy szóval nem montdam hogy dögöljenek meg csak annyit hogy fizzessék a tartozást amit felvettek,"
Sugalltad, egyébként meg kifizetik. Mint már mondtam az 1000mrdFt nem érinti a tőketartozást.

"ugy hogy engem kihagynak belőle. De nem hagytak ki.Miattuk akkora amekkora a hitelkamatláb és a betéti kamatláb közti spread"
Miattuk lenne? Nem a mohóság miatt? Már megbocsáss, de szerintem a devizahitelesek többsége szarik rá és nem is tudja mekkora a spread a kettő között. Valószínűsítem te is csak egy ügyfél vagy (a banki tápláléklánc legalja), ahogy én is, és éppen megesznek minket de te éppen kerestél magadnak egy ellenségképet, egy másik fajta kishal csoportban.

"és az ország is miattuk lettolyan sérülékeny amilyen volt. Igatlanlufi is nekik volt köszöngető."
Egyem a szíved, hát a közgazdászok hol voltak amikor szólni kellett volna, hogy ez így nem lesz jó? Igen, ez célzás volt. Vagy a közgazdászok is éppen a devizahitelek felvételével voltak elfoglalva? A hülye ápoló, taxis, mérnök, rendőr, tanár, orvos, ügyvéd, stb meg nem látta a kockázatokat...

"Nem egy ilyen ember volt a környezetemben is aki halmozta a hiteleket, nyaralásra, kocsira lakásra felújításra még telefonra is."
Ez önmagában nem probléma.

"Te egy ilyet se ismersz akinek több hitele volt? És ez nem felelőtlenség?"
A hitelek darabszáma teljesen érdektelen, az érdekes az össz hitelösszeg és a jövedelem aránya és mekkora megtakarítása van. Ha 20 hitele van, de az arány megfelelő, akkor nem gond, ha rossz az arány, akkor egy hitel is gond lehet és az már felelőtlenség. Nyilván vannak akik önhibájukból kerültek bajba, de az nem azt jelenti hogy a másik fél nem volt vele tisztességtelen. Nyilván őket semmi sem menti meg. Ellenben a bankok a hitelképességi vizsgálatért (illetve a folyamatért ami ezt is tartalmazta) komoly pénzeket szakítottak. Ezek szerint már akkor se dolgoztak meg azért amiért pénzt kértek? Kinek a felelőssége hogy ha fizetek egy szolgáltatásért és hibás a teljesítés? Nem a szolgáltatóé? Dehogynem.

" Jah a demagóg én vagyok"
Az előzőek alapján igen, csak most épp visszavettél.

"Most kapcsolok, téged a részben állami Erste szivat? "
Még nem fizettek neki tudtommal, de ez érdektelen, a 15%-al nem fog beszállni a menedzselésbe. Amúgy ha teljesen állami lenne, az is érdektelen lenne, az igazság szempontjából.

Mindez a korábban általam írtakból semmit sem annuál.

"O oo ilyenkor ki a rossz és kihez lehet fordulni? "
A szolgáltató a szar, és egy másik bankhoz lehet fordulni. Ezt teszem éppen. Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban sem, de az Erstéhez képest durván jobbak a feltételek, mind szerződés tekintetében, mind pedig anyagiak terén. Ha lesz mégjobb, akkor átmegyek ahhoz, nincs lojalitás.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nemhiszem, 2015.08.07 16:36

@rw2: csak annyira vagyok demagóg amennyire a hitelwsek akik uzsotásoznak és semmiseznek.

Nézd a devizahitel kockázatát fel lehett mérni józan paraszti ésszel is. Ha valamit több millióan kötelezően vesznek annak az ára el fog szállni. Tömwgesen shortolták a chfet ft ellen. Ökölszabály hogy nincs jobb vevő a shortosnál.
Egy szóval nem montdam hogy dögöljenek meg csak annyit hogy fizzessék a tartozást amit felvettek, ugy hogy engem kihagynak belőle. De nem hagytak ki. Miattuk akkora amekkora a hitelkamatláb és a betéti kamatláb közti spread, miattuk drágább a számlám, és az ország is miattuk lettolyan sérülékeny amilyen volt. Igatlanlufi is nekik volt köszöngető.
Mire alapozom az ekézést? Te burokban éltél 2008 előtt??
Nem egy ilyen ember volt a környezetemben is aki halmozta a hiteleket, nyaralásra, kocsira lakásra felújításra még telefonra is. Te egy ilyet se ismersz akinek több hitele volt? És ez nem felelőtlenség? Jah a demagóg én vagyok;-)

Most kapcsolok, téged a részben állami Erste szivat?
O oo ilyenkor ki a rossz és kihez lehet fordulni?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2014, 2015.08.07 16:34

@rw2: Találó a meséd.
Bankmosogató közgazdászunk sokkot kapott. :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw2, 2015.08.07 15:52

@nemhiszem: tudom mire szeretnél célozni a szarkazmussal, de attól hogy a hitelesek egy része fizetésképtelenné vált, az egyetlen más szereplőt sem mentesít a jogi és egyéb felelősség alól.
Márpedig te ezt szeretnéd láttatni, ilyen egyszerűen: a devizahitelesek hülyék és dögöljenek meg.
Mert szerinted habzsi-dőzsiztek, meg a többieket ekézték. Persze hogy ezt mire alapozod ezeket, nem fejtetted ki, de demagógiának kitűnő lenne, ha te lennél az első, és ezt a hozzád hasonlóak nem lőtték volna már el milliószor. Még a "nem tartottak pisztolyt a fejetekhez" zseniális évet hiányoltam, bevallom. De akár pótolhatod.

Ezekért a szakmai érvekért megérte közgazdásznak tanulni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html