Történelmi csúcson járnak az amerikai tőzsdeindexek nem egészen fél évvel azután, hogy a koronavírus-járvány első hulláma letarolta világszerte a piacokat. Az S&P 500 index hétfőn 3431,28 pontos rekordon zárt, a Nasdaq pedig 11 379,72 pontos új csúcson fejezte be a napot. Az amerikai piacokkal együtt emelkedik az egész világ: kedden az európai és az ázsiai tőzsdéken is jó volt a hangulat, amit csak fokozott, hogy kedvező irányba mutató fejleményekről számoltak be az Egyesült Államok és Kína egyébként romló viszonyával kapcsolatban - mondják az Erste Befektetési Zrt. szakértői.

A hírek szerint konstruktív egyeztetés zajlott le a két nagyhatalom között a kereskedelmi megállapodásról telefonon. Amerikai részről a kereskedelmi főtárgyaló, Robert Lighthizer és a pénzügyminiszter, Steven Mnuchin vett részt a megbeszélésen, míg kínai részről a tárgyalásokat vezető miniszterelnök-helyettes, Liu He. A felek megvitatták Kína eddigi erőfeszítéseit az egyezmény betartására, és további elköteleződésükről biztosították egymást.

Lendületet adott a piacoknak, hogy az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerfelügyelet (FDA) rendkívüli felhatalmazást adott a koronavírusos betegek vérplazma kezelésére, emellett az amerikai kormány az AstraZeneca fejlesztés alatt álló ígéretes vakcinájának gyors engedélyezését fontolgatja - teszik ehhez hozzá a Takarékbank elemzői. Nagyot emelkedtek az autóipari, vegyipari és bankrészvények is, a rallyt csak az fogta vissza némiképp, hogy egyes európai országokban a járvány gyorsulása miatt estek az utazási részvények.

Gruppenszex a tőzsdén

A részvénypiaci rally ennek ellenére még a szakembereket is meglepte. "Nem gondoltam volna, hogy a tőzsdék új csúcsra mennek" - mondja Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója. A New York-i tőzsde fő indexe, az S&P 500 még éppen csak megdöntötte a korábbi csúcsokat, de a Nasdaq már jócskán a februári rekordok fölött jár az úgynevezett mega-tech részvények szárnyalása miatt. Ezek az olyan nagy technológiai cégek, mint a Facebook, az Amazon, az Apple, a Netflix, a Google, más néven a "FAANG"-papírok, de jól teljesített még a Microsoft és a Tesla is az utóbbi időben.

Ezek a technológiai részvények azonban a szakértők szerint már korábban is drágák voltak, a mostani árfolyam-emelkedéssel pedig még inkább túlárazottakká váltak. Bár a piacon jóformán mindenki egyetért abban, hogy a mostani áremelkedés egyfajta spekulációs buborék, mégis vásárolják a részvényeket. "Úgy vannak ezzel a befektetők, mint a gruppenszexszel, arra vigyáz mindenki, hogy ki ne maradjon belőle" - magyarázta a jelenséget egy szakértő.

A buborékot a jegybanki monetáris politikák, a likviditásbőség fújja, minden felértékelődik, amiről azt gondolják, meg fogja őrizni a pénz az értékét. Ilyen eszköz az arany, amelynek az unciánkénti ára 2 ezer dollár fölé emelkedett a nyáron, és a koronavírus-járványban felértékelődő digitalizáció miatt ilyenek a megatechcégek is. A második negyedéves gyorsjelentések is azt igazolták, hogy a digitalizációs folyamatok fel fognak gyorsulni.

Az Amazonnak jól jött, hogy a kiskereskedelem az internetes vásárlások irányába mozdult el a fertőzéstől való félelem miatt. A bevételei is jócskán meghaladták az elemzők várakozásait, az egy részvényre jutó eredmény pedig csaknem a tízszerese lett a várakozásoknak, hiába jelentett a cégnek 4 milliárd dollárnyi extra költséget a koronavírus elleni védekezés.

Kockázatok a láthatáron

Az európai tőzsdék még nincsenek a csúcson, de tovább emelkedhetnek. A DAX index például egyelőre lemaradóban van. "A szállodákat működtető vállalatok és a légicégek jövője, amíg nincs ellenszere a vírusnak, bizonytalan, de a európai bankszektorban például lehetne bízni" - mondja Czachesz.

A kiskereskedelem is jól áll, idehaza Masterplast, Németországban a Praktiker számai azt mutatják, hogy bár volt néhány gyenge hónap, a forgalom kezd helyreállni. Az emberek a karanténban elkezdték az otthonukat csinosítani, a fogyasztás az ilyen termékek irányára rendeződött át. Kérdés persze, mennyire marad tartós a trend, a most felújított lakásokra a következő hónapokban már nem valószínű, hogy sokat költenek majd.

A részvénypiacon további kockázatot jelent az amerikai elnökválasztás. A demokraták jól állnak, és ha megnyerik a választást, előtérbe kerülhetnek a párt baloldali, tröszt- és monopólium-ellenes intézkedései, amelyek az adókerülő, ügyeskedő, nagy árbevételt generáló cégeket, mint például az Amazon vagy a Facebook igen nehéz helyzetbe hozhatják.

A Facebook például jelenleg egyfajta szabályozási arbitrázsként próbál működni. Nem akarja vállalni, hogy médiacég lenne, és komoly költségek árán szabályozni a tartalmát, amivel rengeteget spórol, miközben a reklámokból gigantikus bevételre tesz szert. Az Amazon üzleti modellje abból a szempontból lehet támadható, hogy bár a forgalma vetekszik a Wallmartéval, az Egyesült Államokban töredék annyi adót fizet be, mint a hipermarketlánc. Ezt a demokraták megtorpedózhatják.

A részvénypiac szempontjából a másik kockázatot az infláció jelenti.  Ha az elkezd emelkedni, akkor a Fed szigorításra kényszerülhet. "Az élelmiszereknél pedig lesz infláció, ez már biztos a globális felmelegedés miatt" - prognosztizálja Czachesz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!