A BTel Nyrt. "BTEL kötvényprogram 2012-2013" elnevezésű, hárommilliárd forint együttes keretösszegű nyílt kötvényprogramjának keretében kibocsátott nyilvános, "BTEL 2014/C" jelű, 10 000 forint névértékű, egyéves futamidejű, 2014. február 12-i lejáratú kötvényeit 2013. február 6-8. között 862 millió forint értékben jegyezték hazai intézményi, valamint magánbefektetők. Intézményi jegyzés 770 millió, az egyéni jegyzés 92 millió forint értékben történt.

A mostani jegyzési időszakot két okból is komoly sikerként értékeljük" - mondta Takács Krisztián, a BTel elnök-vezérigazgatója. - "Egyrészt, a rendkívül alapos szakértői elemzéseken alapuló intézményi kötvényjegyzés tovább erősödött. Másrészt, az eddigi legnagyobb értékű jegyzésünket egy nagyon óvatos és a legkevésbé sem optimista befektetői környezetben értük el. Komoly elismerés számunkra az, hogy teljesítményünk és kilátásaink megítélése a külső, piaci körülmények ellenére kifejezetten pozitív a hazai befektetői körökben."

Első kötvényprogramját a BTel 2012 júniusában zárta le; ennek keretében, több lépcsőben, összesen több mint 1,5 milliárd forintnyi friss tőkéhez jutott. A bevont forrásokat jövedelemtermelő beruházásokra, piaci felvásárlásokra és saját hálózatfejlesztésre fordította.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!