Az eurót 306,60, a dollárt 234,30, a svájci frankot 251,20 forinton jegyezték délelőtt 10 óra után. Kolba Miklós, az ING devizapiaci üzletágának vezetője szerit a forint a következő napokban vélhetően megmarad a 300-310 forintos sávban az euróval szemben, de vélhetően, ezek után a hírek után inkább a sáv tetején mozog majd az eur/huf kurzus.

Alapvetően csönd van a piacon - mondta Kolba -, de ez vélhetően csak annak köszönhető, hogy maga a leminősítés híre nem volt meglepetés, inkább csak az időzítés. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a hír miatt ráadásul nem a forint árfolyama volt most a fő kérdés, hanem az állampapírhozamok az esetleges kényszerlikvidálások miatt. (Egyes befektetési alapoknál, a szabályzatuk szerint, el kell adni azoknak az országoknak a papírjait, amelyek adósminősítése két hitelminősítőnél nem befektetési kategóriába kerülnek.)

Kolba szerint eddig körülbelül 3 milliárd forintnyi állampapírt adtak és a hozamok 35 bázisponttal ugrottak meg. A szakember ugyanakkor azt is hozzátette: nem lehet tudni, hogy mekkora mennyiséget kell a befektetési alapoknak likvidálniuk, de az ING szerint nem lesz olyan hatalmas tétel, mivel ezt már vélhetően az első leminősítés után meglépték az érintettek.

A magyar CDS felár csütörtök délelőtt a szerdai 576 után 606 bázisponton járt. A korábbi történelmi csúcs 639 bázispont volt.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!