A rendkívüli közgyűlés célja, hogy a testület szavazásával is megerősítse az igazgatótanács által áprilisban, a halasztást nem tűrő kérdésekről közgyűlési hatáskörben meghozott döntéseket. Így a közgyűlés szavazhat az előző évi pénzügyi beszámolóról, a 2019-es adózott eredmény teljes egészében eredménytartalékba helyezéséről, valamint a sajátrészvény-vásárlásra vonatkozó javaslatról - olvasható a közleményben.

Emellett új igazgatótanácsi és auditbizottsági tagok is érkezhetnek a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett ingatlanpiaci társasághoz. Bernáth Tamás, a társaság vezérigazgatója és egyben az igazgatótanács elnöke több igazgatótanácsi taggal együtt lemond a társaságban betöltött tisztségeiről, továbbá kezdeményezte munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését.

A társaság részvényese, az Indotek Group érdekeltségébe tartozó Avellino Holding Zrt. több szakembert is megválasztásra javasolt a közgyűlésnek az igazgatótanácsba. Emellett az Avellino Holding a rendkívüli közgyűlés napirendi pontjainak további egy ponttal történő kiegészítését terjesztette elő, ennek értelmében javasolja az igazgatótanácsnak, hogy a társaság hatékonyabb működése érdekében a más hazai tőzsdei cégeknél bevált gyakorlatot követve a jövőben a társaság vezérigazgatóját ne a közgyűlés, hanem az igazgatótanács nevezze ki.

Az Avellino Holding által javasolt szakemberek megválasztása esetén Bihari Tamással és Kertai Zsolttal erősödhet a társaság menedzsmentje. Bihari Tamás az elmúlt években kiemelten az IT-iparágban látott el jogi vezetői feladatokat; 2019-ben jogi igazgatóként a 4iG Nyrt.-hez csatlakozott, ahol egyebek mellett a belső szervezet fejlesztésének szabályozási hátterében és az IT területhez kapcsolódó akvizíciók támogatásában működött közre. Kertai Zsolt 1999-től a Plaza Centersnél dolgozott, 2006-tól a társaság magyarországi fejlesztési igazgatójaként, majd 2013-tól ügyvezető igazgatójaként; a tisztséget 2019-ig látta el.

Az Appeninn Nyrt. másik, 5 százalékot meghaladó tulajdoni hányaddal rendelkező részvényese, a Zinventive Zrt. szintén két szakembert javasolt a társaság igazgatótanácsába, Nemes István Róbertet és Hegelsberger Zoltánt. Nemes István Róbert közgazdász, csaknem 20 éves építőipari tapasztalattal rendelkezik, mind a kivitelezés, mind a komplex ingatlanfejlesztés területén. Hegelsberger Zoltán jogi tevékenysége mellett vezető tisztségviselői szerepet és felügyelőbizottsági tagságot vállalt több hazai meghatározó társaságban, az elmúlt években a Bayer Csoport jogi vezetőjeként vett részt a cégcsoport által végrehajtott jelentős volumenű építőipari technológiai beruházásokban és ingatlanfejlesztési projektekben.

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. magyar ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság. Tavalyi eredménye elérte a 10,2 millió eurót (3,3 milliárd forint). A tájékoztatás szerint a 2009-ben alapított, a Budapesti Értéktőzsdére 2010-ben bevezetett, prémium kategóriában jegyzett vállalat csaknem teljes kihasználtsággal működő, mintegy 150 millió euró (mintegy 50 milliárd forint) értékű ingatlanportfólióval rendelkezik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!