Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
"Nem rossz" a hordónként 70 dollár körüli olajár - jelentette ki a hét végén újságírók előtt Botelho de Vasconcelos, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) elnöke, minek folytán hétfőn eleinte folytatódott a harmadik napja tartó árcsökkenés.

A kereskedők azt a következtetést vonták le a világ olajellátásának 40 százalékáért felelős szervezet első emberének szavaiból, hogy az OPEC nem nyúl a kitermelési kvótákhoz a szeptember 9-én esedékes tanácskozásán, így továbbra is a bizonytalan kereslet határozza majd meg az árakat.

Július közepén ugyan beindult egy rally, csaknem 20 százalékkal emelve a határidős olajárakat - abban a reményben, hogy lassan magukhoz térnek a meghatározó gazdaságok -, a múlt hétre azonban ez elült, ahogy felerősödtek a konjunktúra törékeny volta, illetve egy esetleges újabb visszaesés miatti aggályok. Az USA-ban hiába tettek közzé pénteken a vártnál jobb júliusi munkanélküliségi adatokat, ahhoz még mindig túl magas az állástalanok száma, hogy kellőképp erősödhessen az üzemanyag-fogyasztás (átlag a globális olajkereslet 10 százalékáért felelnek az amerikai sofőrök).

Elemzők szerint ha nem történik semmi rendkívüli, akkor egy darabig még 70-73 dollár között ingadozhat az USA-ban irányadó WTI ára (a londoni Brent minőségé általában kicsit magasabb) - a rendkívüli események között lehet például, ha az Amerikában most kezdődő hurrikánszezon valami olyan katasztrófát okoz, ami érinti a mexikói-öbölbeli kitermelési, illetve finomítói kapacitásokat. (Tavaly augusztus végéig kellett várni egy ilyen erejű szélviharra.) Akármi lesz is azonban, annak kicsi a valószínűsége, hogy az olajár akár csak megközelíti a rekordot: tavaly júliusban több mint 147 dollárt is kellett adni egy hordó olajért, mielőtt az energiakereslet is a recesszió gödrébe került volna.

Dráguló üzemanyagok

Az utóbbi húsz napban 19 százalékkal emelkedtek az üzemanyagárak az USA-ban - idézte a CNN az AAA autósszervezet napi jelentését. A százezer töltőállomás bevonásával készült felmérés szerint az autós főszezonban július 21. óta mindennap drágult az üzemanyag, de ezzel együtt sem érte még el az idei csúcsot, a 2,693 dollár/gallont (egy gallon=3,86 liter). A tavalyi árak mindenesetre mindkét irányban jó messze vannak: minden idők rekordját 4,114 dollárral érte el a gallononkénti ár az USA-ban, hogy aztán a gazdaság megrendülésével decemberre egészen 1,656 dollárig szánkázzon alá.

A kőolaj ára száz dollár fölé emelkedik legkésőbb 2011 elejére, mert a termelők nem lesznek képesek követni a kereslet növekedését. A Bernstein Research amerikai elemzőcég előrejelzése szerint a közeljövőben az olajár hordónként 75 dollár közelében marad, majd a növekvő kereslet hatására 2010 végén vagy 2011 elején már száz dollár felett lehet. Az intézet abból indult ki, hogy az IMF előrejelzése szerint 2010-ben 2,5 százalékkal nő a globális GDP.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!